2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik szolidáris az egészségügyi dolgozókkal

A Jobbik szolidáris az egészségügyi dolgozókkal

A Jobbik örömmel üdvözli az egészségügyi dolgozók tegnapi demonstrációját, amely az elmúlt évek legszélesebb körű egészségügyi összefogása volt. Az egészségügyi szakdolgozók tegnap bebizonyították, hogy egységes fellépésükkel komoly eredményeket lesznek képesek elérni. A Jobbik reméli, hogy a szűkszavú és bátortalan államtitkári válasz helyett érdemi lépéseket tervez a Kormány, vagy újból, most már a tegnapinál is nagyobb demonstrációkkal kell szembenéznie a közeljövőben.

A Jobbik elkötelezett az egészségügyi szakdolgozók valamennyi követelésének véghezvitele mellett és minden fórumon kiállt és a jövőben is ki fog állni a dolgozók mellett, az ő érdekükben. Követeléseik mind reálisak, hiszen az elmúlt több mint két évtized kórházrombolói csak saját béreiket és munkakörülményeiket rendezték, de az egészségügyi és szociális szakdolgozók helyzetét, nem hogy javították, de még rontották is.

A Jobbik bízik benne, hogy a szakszervezetek munkája továbbra is pártpolitikától mentes lesz, és sikerül maguktól távol tartani az elmúlt évtizedek levitézlett politikus potyautasait, ahogyan ezt a tegnapi napon a demonstrálók is kinyilvánították.

Rig Lajos és Dr. Lukács László György országgyűlési képviselők

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp