2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik meghosszabbíttatná a kilakoltatási moratóriumot

A Jobbik meghosszabbíttatná a kilakoltatási moratóriumot

A PSZÁF közlése szerint a Magyarországon működő pénzintézetek március végéig összesen 5050 lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre – ennyi otthon van veszélyben, annak köszönhetően, hogy a kormányzat által meghatározott kilakoltatási kvóta szerint idén mintegy 12 ezer kilakoltatásra kerülhet sor. Ezzel szemben a kabinet által megmenteni szándékozott lakások, házak száma ennél lényegesen kevesebb.

A Jobbik nehezményezi, hogy a leginkább elesett adósok számára meghirdetett Nemzeti Eszközkezelővel együtt legjobb esetben is csak 8 ezer ingatlan menthető meg a családok számára, azok is úgy, hogy az eddigi tulajdonosoktól tulajdonjogukat elveszik, és azzal az életszerűtlen reménnyel áltatják őket, hogy két év múlva visszavásárolhatják saját otthonukat. A Jobbik többszöri kérdésére, miszerint mi vár arra a több ezer családra, akit a kvóta szerint kilakoltathatnak, ám a kormányzat semmilyen módon nem segít rajtuk, még egyetlen értékelhető válasz sem érkezett.

Mint megtudhattuk, idén az első negyedévben 2952 nem fizető hiteladós lakóingatlanát jelölték ki kényszerértékesítésre, közülük pedig a legtöbb Budapesten és Pest megyében található. Mindkét helyen több mint félezer lakás, ház eshet áldozatul, ez pedig csak az első negyedév veszteséglistája.

Az áldatlan helyzetre való tekintettel a Jobbik szorgalmazza, hogy a kabinet haladéktalanul hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot, egészen addig a pontig, amíg meg nem oldja a hitelkárosultak tarthatatlan helyzetét. Emellett azt is elengedhetetlennek tartjuk, hogy a kormányzat dolgozzon ki megoldási csomagot azok számára is, akik nem hogy végtörleszteni nem tudtak, de nem segít rajtuk az árfolyamgát és az Eszközkezelő sem. Emlékeztetjük a kormányt, hogy az ún. „felzárkóztatási programokra” elkülönített több mint százmilliárd forint tizedéből minden családot meg lehetne menteni.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp