2022. 05. 27. péntek

Hella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF

„A Fidesz újra megpróbálta félrevezetni a miskolciakat

Nem értem fideszes képviselőtársaimat. Hetek óta álhírekkel turnéznak a kormánymédiában, rémhíreket terjesztenek Miskolcról.

Arra kérem Önöket ne hergeljék fölöslegesen a lakosságot, inkább tájékozódjanak, mielőtt hetente kiáll valamelyikük a két “háttértáncossal” sajtótájékoztatót  tartani.

.

Ha ugyanis az utóbbit megtették volna, tudnák, hogy a bükkszentlászlói vis maior pályázatok az idén megvalósulnak, éppúgy, ahogy az ómassai is, amit Önök még 2018-ban nyertek el, de nem tartották fontosnak megcsinálni. Ezzel a pályázattal is töketlenkedtek, éppúgy, ahogy a Diósgyőri vár rekonstrukciójával, és még számos más projekttel, amihez 9 év alatt hozzá sem kezdtek és ránk vár a feladat.

 

Olyan ügyekben kérnek számon minket, amelyeket Önök bénáztak el a Kriza korszakban. Csődközeli helyzetről beszélnek, miközben jól tudják, hogy több mint 9 milliárd forintos adósságállományt hagytak hátra, és jól tudják, hogy a járványhelyzetre hivatkozva közel 7 milliárd forintot von el a kormány Miskolctól. Ahelyett, hogy lobbiznának a kormánynál Miskolcért, a miskolciakért, ócsárolják a várost, számon kérik a városvezetést. Uraim, tegyék vissza a hiányzó összeget a város kasszájába, és akkor lesz pénz mindenre. Lesz pénz cafetériára, lesz pénz béremelésre, lesz pénz felújításokra.

 

Szégyelljék magukat azért, amit tesznek, hiszen pontosan tudják, mivel akkor még Kriza Ákos volt a polgármester, hogy a vis maior pályázatokra elkülönített pénzeket nem költötték el. Az elmúlt 9 évben nem volt fontos Önöknek, hogy megújuljanak városrészek, nem volt fontos, hogy utakat, vízelvezetőket javítsanak. Most viszont semmi nem drága.

 

Ha Önök is dolgoznának, tudnák, hogy a következő költségvetési módosításban, amely a veszélyhelyzet után kerül a testület elé, szerepel majd a bükkszentlászlói káresetek helyreállítására szánt forrás. Kérdezni kell, képviselőtársaim, kérdezni. Mi szóba állunk Önökkel, Veres Pál polgármester folyamatos együttműködést, párbeszédet ajánl Önöknek, de ezt sorra megszegik.

 

Ezzel sincs baj, csak ne hazudjanak, ne állítsanak olyat, ami nem felel meg a valóságnak. Ne hergeljék a miskolciakat, ne terjesszenek rémhíreket!

 

Szó sincs tehát arról, hogy a bükkszentlászlói vis maior pályázatok keretében elmaradnának a beruházások. Annak ellenére sem maradnak el, hogy az Önök töketlenkedése miatt túl kell lépni a rendelkezésre álló kereteket.

A jövőben ajánlom Önöknek, ne pletykákból tájékozódjanak, kérdezzék a Városházát, polgármester urat. Hiszen mi nyitott városházát hirdettünk, ami  mindenki előtt nyitva áll. Önök előtt is.

 

Szopkó Tibor önkormányzati képviselő”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum