Az Orbán-kormány immár a törvényes működés látszatára sem kíván ügyelni. A nemzetbiztonsági szakszolgálat új vezetőjét úgy nevezték ki, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága előzőleg nem hallgatta meg, holott a törvény világosan kimondja, hogy ez a meghallgatás a kinevezés nélkülözhetetlen formai előfeltétele.
Az természetesen nem újdonság, hogy a kormány minden érdemi ellenőrzés, így a parlament ellenőrző szerepe alól is ki akar bújni, eddig azonban a törvényes formaságokhoz úgy-ahogy tartották magukat. Ha törvénytelenül akartak eljárni, legalább módosították azt a törvényt, ami szándékaikat keresztezte, formailag törvényesítve a törvénytelenséget. Úgy látszik, most már erre sem veszik a fáradságot, holott a jogszabályellenes kinevezéssel a kormány azt is kockáztatja, hogy a szakszolgálatoknál keletkezett információkat nem lehet majd törvényesen, például a bíróság előtt bizonyítékként fölhasználni.
A Demokratikus Koalíció követeli a törvényellenes kinevezés visszavonását. Egyúttal kezdeményezi az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatása céljából.
Vadai Ágnes
ogy. képviselő
alelnök (DK)