2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

A Demokratikus Koalíció a jövő évi költségvetésről

Kolber István, a Demokratikus Koalíció képviselője a költségvetés vitájában pénteken kijelentette: gazdaságunk stagnál, leszakadásunk nem csak a Nyugathoz, de Lengyelországhoz, Szlovákiához és a balti országokhoz képest is folytatódik. Ezért csak úgy lehet valamire több forrást szánni, ha azt máshonnan veszik el, de amit el lehetett venni, azt az elmúlt három évben már elvették: magán-nyugdíjpénztáraktól, korengedményes nyugdíjasoktól, rokkantaktól, felsőoktatástól, egészségügytől. A politikus rámutatott: a 2,9%-os hiánycél valójában magasabb, mint az a 4%, amit a Gyurcsány-Bajnai kormányok elértek, hiszen abból másfél százalék a ma aktívak későbbi nyugdíjára volt félretéve. Ezt a megtakarítást az Orbán-rezsim fölélte, a mai generáció majdani nyugdíjára egy fillért sem tesz félre, az adósság mégsem csökkent. Az államadósság elleni harc, amelynek oltárán a magyar szociális rendszert, köz- és felsőoktatást, egészségügyet és kultúrát föláldozták, három és fél év elteltével megbukott. Valójában a semmiért számolták föl az alkotmányosságot, a demokráciát, a társadalmi szolidaritást.

Kolber arra hívta föl a figyelmet, hogy újra elkezdődik az ország eladósítása, éppúgy, ahogy az első Orbán-kormány utolsó idejében. A Horn-kormány kiszabadította az országot az adósságcsapdából, a második Gyurcsány- és a Bajnai-kormány megfékezte az újabb eladósodást, Orbán viszont mindkétszer ismét az eladósodás útjára terelte, illetve tereli az országot. Kijelentette: minthogy pártja az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának alapvető irányával nem ért egyet, nem is látja értelmét módosító javaslatok benyújtásának.

Rámutatott végül: a magyar gazdaság nem a külső feltételek miatt stagnál, hanem főleg azért, mert 2009 után is, mindmáig folytatódik a beruházások visszaesése. Az Orbán-rezsim általános gazdasági bizalmatlanságot teremtett, amiben kitüntetett szerepe volt a bankadónak, a különadóknak, a számtalan speciális adónak, amit a magas jövedelműek kedvéért a költségvetésből kiengedett évi 500 milliárd pótlására vezetett be. Ezzel, valamint a végtörlesztéssel és a kiszámíthatóságot veszélybe sodró más lépésekkel elriasztotta Magyarországról a befektetőket. Nemcsak a külföldieket, hiszen a hazai tőke is menekül az országból.

A következő kormánynak el kell érnie, hogy ismét érdemes legyen Magyarországon beruházni – mondta a DK képviselője. Bizonyos adókat növelni kell, a különadókat ki kell vezetni, a bankadót pedig csökkenteni. Nem azért, mert a DK a bankok és a multik oldalán áll a magyar emberekkel szemben, hanem mert a magyar emberek, gyerekeink és unokáink jövőjének oldalán áll Orbánnal szemben, aki inkább a tehetősek mai jövedelmét növeli. Ha helyreáll Magyarországon a gazdasági bizalom, ha Magyarország képes lesz fölkapaszkodni a növekedés európai vonatára, akkor újra lesz több forrás a költségvetésben oktatásra, egészségügyre, az elemi szociális garanciák helyreállítására – zárta mondandóját a képviselő.

DK Sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…