2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A bíróság felmentette a rabosított Szegedi Mártont

A bíróság felmentette a rabosított Szegedi Mártont

Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy tavaly nyáron a Miskolci Rendőrkapitányság rabosította Szegedi Mártont, mivel egy Jobbiknak tulajdonított kiadvány az önkormányzati választásokat megelőzően, 2010 szeptemberében politikusbűnözőnek nevezte és bilincsben ábrázolta Káli Sándort, a város akkori szocialista polgármesterét.

Az eljárást maga a sértett – illetve a bírósági döntés tükrében inkább csak sértődött – expolgármester kezdeményezte, hiába. Ugyanis a Miskolci Városi Bíróság szerdán bűncselekmény hiányában felmentette a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjét az ellene felhozott vádak alól. Az ítélet indokolása kitér arra, hogy egy közszereplőnek el kell tűrnie a politikusbűnözőhöz hasonló értékítéleteket függetlenül attól, hogy azt Szegedi Márton vagy az utca igazságszerető embere vágja-e a szemébe.

A precedensértékű ítélet után a jövőben minden bizonnyal többen is fel fogják keresni Káli Sándort, hogy kendőzetlenül elmondják neki véleményüket arról a nyolc évről, ami legjobb esetben is 2035-ig adósította el Miskolcot, s amelynek a következményeit nem a szocialista politikusbűnözők viselik, hanem minden miskolci.

Jobbik Miskolci Alapszervezete

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp