2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Kilátó ReStart – Hétfőn elkezdődik a munka Miskolcon

Miskolc város ikonikus épülete, az Avasi kilátó és az azt körülvevő terület évtizedeken át magára hagyottan, leromlott állapotban fogadta a miskolciakat, turistákat. Az idén 60 éves tévétornyot azonban méltóképp ünnepelheti Miskolc, hiszen elindult a Kilátó ReStart program, azaz az épület felújítása.

 

A munkálatok hétfőn elkezdődnek, ezért a közbeszerzési pályázaton nyertes Épkar Zrt. hétfő hajnaltól lekeríti a tévétorony körüli területet. A lezárás érinti a kilátó közvetlen környezetét, a Mendikás dűlő egy, a kilátóhoz közel eső szakaszát.

 

A tavaly felújított és átadott Horváth-tető a Bormúzeum felőli lépcsősoron keresztül megközelíthető, illetve a Mendikás dűlő egy részén is lehet parkolni, és némi kerülővel, a füves területen eljutni a játszó- és szabadidőparkba.

 

Miskolc MJV Önkormányzata fokozott óvatosságot kér az arra közlekedőktől, és azt, hogy figyeljenek arra, hogy a lekerített részek munkaterületnek számítanak!

 

A kilátó Miskolc egyik legismertebb és legkedveltebb szimbóluma, amely szinte bárhonnan látható a városban. Aligha van olyan miskolci, akit ne kötne valamilyen személyes élmény, emlék az épülethez. Ezért is fontos, hogy a 444 millió forintos TOP-os forrásnak köszönhetően megújulhat az épület, a kilátó környezetének és a környező sétányoknak a megújítására pedig több min 160 millió forintot fordíthat a város az idén.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek