2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Két miskolci pedagógustól búcsúzunk

Két miskolci pedagógustól búcsúzunk

Annak a városnak, amit eddig ismertünk, újabb darabkája vált a múlt részévé. A napokban két Pro Urbe díjas miskolci is itt hagyott minket. Elsőként Péter Barnabásról, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott igazgatójáról érkezett gyászhír, majd nem sokkal később, de még ugyanazon a napon Csorba Piroska, a helyi kultúra meghatározó alakja is elment.

Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott igazgatója.

Munkásságát a város Pro Urbe díjjal ismerte el 2020-ban.
Péter Barnabás 1978-ban szerezte meg a kémia-fizika szakos középiskolai tanári diplomáját, Diósgyőrben, a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Szakközépiskolában kezdett el tanítani. Pályája elején, éveken át vezette a városi kémia versenyszakkört.
1993-tól tanulmányi igazgató-helyettesi beosztásban dolgozott, az igazgatói posztot 1995-től töltötte be, nyugdíjazásáig. Közéleti szerepvállalásáért 2007-ben „Miniszteri Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesült.
A tanítás és a vezetői feladatok mellett folyamatosan képezte magát, bővítette ismereteit. Szaktanárként bekapcsolódott egy Magyarországon új képzési forma meghonosításába, amely program elsősorban hátrányos helyzetű személyeknek nyújt tanulási lehetőséget. Miskolc közéletében is évtizedeken át aktívan részt vett, elég csak a Városszépítő Egyesületben végzett munkáját kiemelni.

Csorba Piroska Szabó Lőrinc-díjas költő, író, tankönyvíró, tanár.

Két évvel ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy költő társaival együtt köszönthettem őt 70. születésnapja alkalmából.
Csorba Piroska főiskolai tanulmányait a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végezte magyar–történelem szakon 1975–1979 között. 2001-ben elvégezte a Miskolci Egyetem magyar szakát, majd nyugdíjazásáig a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára volt.
Irodalmi alkotásait és pályafutását számos díjjal ismerték el. 2002-ben átvehette a Szabó Lőrinc irodalmi díjat. 2022-ben pedig Miskolc város napján a Pro Urbe kitüntető címmel ismerték el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp