2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jobbik: Magyarországnak az Európai Unióban a helye

A Jobbik már 2019-ben jelezte, hogy ha a kormány érdeke azt kívánja, ki fogják léptetni Magyarországot az EU-ból. Orbán tusványosi és kötcsei beszéde után már azok is tartanak ettől, akik három éve még mosolyogtak rajta.

A reális veszélyt észlelve a rendelkezésünkre álló egyetlen eszközzel kívántuk megakadályozni, hogy Orbán orosz mintára építhessen egy bezárkózó, szegény, ázsiai diktatúrát: népszavazást kezdeményeztünk, mely az Országgyűlés kezét megkötve kívánta megakadályozni, hogy az EU-ból való kilépésről szóló döntés szülessen.

Azt, hogy mennyire retteg a Fidesz a kérdéstől és a nép közvetlen hatalomgyakorlásától jól mutatja, hogy az NVB a tegnapi napon az általam benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését megtagadta. Bár a kormánypártok erre irányuló szándéka nem lep meg, megdöbbentett, hogy a többi ellenzéki párt tudatlanságból vagy nemtörődömségből nem kezelte súlyának megfelelően a kérdést.

A Jobbik határozottan kiáll amellett, hogy ahogy 2003-ban a csatlakozásról, úgy egy esetleges kilépésről is csak népszavazással lehessen dönteni. Mélyen elszomorít, hogy az autoriter Orbán-kormány a népszavazás jogintézményének teljes kiüresítésével megfosztja a népet attól a jogától, hogy sorsdöntő kérdésekben érvényre juttassa az akaratát. Ez megszűnő demokráciánk újabb kézzel fogható jele.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…
Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…

További cikkek