2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Interjú » A Kárpátok Kalandorai akcióban

A Kárpátok Kalandorai akcióban

Beszélgetés Herschman Tamás, egyesületi elnökkel
Beszélgetőpartnerem mindössze 26 esztendős, de már nagyon régen szerelmese a túrázásnak, a túravezetésnek. Geográfus és környezetmérnök hallgatója Miskolci Egyetemnek, közben közgazdász hallgató is, s itt már hat éve járja a hegyeket.

–    Honnan jött az ötlet, hogy ilyen egyesületet alapítson egy fiatal csapat?
–    2012 februárjában merült fel az ötlete annak, hogy egy olyan egyesületet alapítsunk, amely elsősorban a fiatal felnőtt korosztályt célozza meg túráival, útjaival, de mindezt úgy, hogy közben az idősebb korosztályok és a családok igényeit is kielégítse.
–    Sok éve megfogalmazódott, hogy ilyen egyesület tagjai akarnak lenni?
Hosszas előkészítés után június 5-én 14-en mondtuk ki a Kárpátok Kalandorai Természetjáró Egyesület megalakulását, majd szeptember 5-én kaptunk végzést arról, hogy végre jogerőre emelkedett az egyesület bejegyzése.
–    A név?
–    Itt vagyunk a Kárpátok lábánál, mi lehetne kézenfekvőbb?

–    Kik az alapító tagok? Kik lehetnek a tagok?
Főként barátok, 14-en, természetesen olyanok, akikkel már túráztunk együtt. Bárki lehet, aki elfogadja az alapszabályt, szeret túrázni és kifizeti a tagdíjat.
–    Mi a célja az egyesületnek? Már azon kívül, hogy egy jót kiránduljanak hétvégenként?
–    Célunk egy lendületes és dinamikus csapat létrehozása, mely változatos programjaival minden korosztály igényeit kielégíti. Hosszabb-rövidebb magyarországi túrák, magashegyi és szurdoktúrák a környező országokba (elsősorban a Felvidékre), via ferrata utak az Alpokban, kerékpár és vártúrák, kulturális utak szerepelnek majd program naptárainkban, hosszú távú terveink között gyermekek részére szervezett táborok is vannak.
–    Ha jól tudom, akkor Ön meglehetősen sok túrát vezetett már, ifjú kora ellenére. Hogyan készül egy túravezető a túrákra?
–    Olvasással, térképpel, majd megcsinálja a kiírást.
–    Mindig azt hittem, hogy a helyszínen ismeri meg a túraútvonalat…
–    Nem mindig, bár ez lenne a legjobb, de ezt kevesen engedhetik meg maguknak.
–    Hol állunk az európai mezőnyben a túraútvonalak jelzéseivel, pihenőhelyekkel?
–    Sajnos nagyon a végén kullogunk a sornak. A legjobb Szlovákia és Lengyelország, véleményem szerint, a legrendezetlenebb pedig Ausztria és Szlovénia ilyen szempontból.
–    Ez egy drága hobbi?
–    Nem lehet rá mondani, a legdrágább egy jó bakancs, s a többi felszerelés nem. Persze lehet rá tízezreket költeni, de egy kényelmes farmerben is lehet hegyet járni. Legyen egy jó esőkabátja az embernek, ez nagyon fontos.

-Miből lesz pénze az egyesületnek?

– Tagdíjból, pályázatokból és a megszervezett nyári táborokból, amely már ebben az évben elindul.

–    Mi a hosszú távú cél?
–    Kutatások folytatása egyetemisták bevonásával, környezet és természetvédelem, tanösvények létrehozása, és minél több emberrel megszerettetni a természetet. Megszervezett eseményeinken mindenkit szívesen látunk, remélem minél többen eljöttök rájuk, ezáltal aktívan részt vesztek egy fiatal, céltudatos és kreatív egyesület életében és fejlődésében.
–    Melyik a legközelebbi túra és mikor?
–    Május 1-én az Upponyi- hegységben túrázunk, s ennek részletes programját a www.royalmagazin.hu, Zöld hírek rovatában keressék a kirándulni vágyók, illetve a mi honlapunkon, amelynek címe: kkte.atw.hu

Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp