2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Érkeznek a gépjárműadós iratok

Érkeznek a gépjárműadós iratok

Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok. Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.

 A határozatokat a NAV március elején elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, akinek van valamilyen elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.

Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A gépjárműadót idéntől egyösszegben elég, április 15-ig befizetni. Az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a fizetésről értesítést a NAV. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés csak gondot okozott, vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.

A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapus azonosítás után.

Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni. Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre.

Az ügyfélkapus elérhetőséggel rendelkezők a megkapott határozatban szereplő fizetési linkre kattintva is teljesíthetik a fizetést.

Akik ügyfélkapuval nem rendelkeznek, a postai úton küldött irathoz mellékelt csekken [ha pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek] vagy az Ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással is befizethetik adójukat. Csekk telefonon a NAV Infóvonalán (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont), igényelhető a legegyszerűbben.

A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

A nem természetes személyek átutalással, az Ügyfélportálról indítva házibankos utalással és csekken [ha pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek] rendezhetik a befizetést.

Érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV-Mobil alkalmazásban csak néhány kattintás. A gépjárműadóra automatikusan járó öthavi pótlékmentes részletfizetést magánszemélyek és egyéni vállalkozók vehetik igénybe. A likviditással küzdő gazdálkodó szervezetek – a törvényi feltételek fennállása esetén – részletfizetést, fizetéshalasztást kérhetnek.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp