2023. 02. 4. szombat

Ráhel, Csenge
1 EUR 387 HUF
1 GBP 433 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Dobrev Klára összefoglalta az Árnyékkormány első három hónapjának munkáját

Dobrev Klára összefoglalta az Árnyékkormány első három hónapjának munkáját

Idén szeptember 19-én mutattuk be a magyar történelem első árnyékkormányát, mára pedig az Árnyékkormány túl van az első három hónap munkán, ezért Dobrev Klára sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy mivel telt ez a három hónap, mit tettünk azért, hogy felkészüljünk a kormányzásra, hogy ki tudjuk vezetni a hazánkat abból a megélhetési válságból, amibe Orbán Viktor sodorta: 

  • Egyeztettünk a legnagyobb pedagógusszervezetekkel a béremelésről és az oktatás rendbetételéről, megszerveztük, hogy az Európai Bizottság előtt is elmondhassák, milyen állapotban van a magyar oktatás.
  • Egyeztettünk a nyugdíjas szervezetekkel, hogy mivel kellene ellensúlyozni az orbáni inflációt és a rezsiemelést.
  • Kidolgoztuk az orbáni infláció, az élelmiszerárak drágulásának megállítását és az ehhez szükséges kormányzati intézkedéseket.
  • Tárgyaltunk a gazdákkal az aszálykárok enyhítéséről, és kidolgoztuk az ehhez szükséges kormányzati intézkedéseket.
  • Kidolgoztuk a rezsimoratóriumot, hogy az Orbán-kormány elhibázott energiapolitikája ellenére se maradhasson senki fűtés és áram nélkül, és hogy a rezsi továbbra is megfizethető legyen mindenki számára.
  • Kiszámoltuk, hogy milyen adócsökkentéssel lehetne 500 forint alá csökkenteni az üzemanyagok literenkénti árát, és bemutattuk, hogy miből lehetne fedezni ezeket az intézkedéseket.
  • Kidolgoztuk az önkormányzatok és kisvállalkozások rezsitámogatásának rendszerét, hogy se önkormányzati és szociális intézményt ne kelljen bezárni, se vállalkozások ne menjenek tönkre, munkahelyek ne szűnjenek meg a kormányzati rezsiemelés miatt.
  • Megterveztük, hogyan hagyjuk magunk mögött az orosz gázfüggőséget és a rekordmagas rezsiszámlákat, hogyan növeljük a megújuló energiák arányát a magyar energiamixben.
  • Egyeztettünk az Európai Parlament elnökével a hazánknak járó uniós forrásokról, és kidolgoztuk azokat a lépéseket, amelyekkel akár egy hét alatt haza lehetne hozni azt az 5 ezer milliárd forintot, amit Orbán Viktor nem kap meg az EU-tól.
  • Meglátogattuk a NATO központját, és megnyugtattuk hazánk szövetségeseit, hogy a magyarok az EU-ban és a NATO-ban képzelik el az ország jövőjét.
  • Dobrev Klára találkozott Olaf Scholz német kancellárral, hogy egyértelművé tegye, mi európai magyarok vagyunk és ha rajtunk múlik, ott leszünk a jövő Európai Uniójában is.
  • Elindítottuk a Rezsimentő Alapot, amelyben a DK közösségének és adományainak hála mára nagyjából 500 család rezsiszámláját fizettük ki karácsony előtt.

Amíg tehát az Orbán-kormány tehetetlenül, néha a jegybankkal veszekedve szemlélte az általa okozott megélhetési válság súlyosbodását, addig az Árnyékkormány felkészült a kormányzásra, és arra, hogy kivezessük Magyarországot az Orbán okozta válságból, mert mára az Árnyékkormány lett Magyarország egyetlen reménye, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból.

Dobrev Klára sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük: https://www.facebook.com/dk365/videos/893359812075441

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bejelentés!
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Facebook-posztban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként indul a 2024-es önkormányzati választásokon. "Sz…