2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • DK:Hazudik a kormány a „nyugdjíkorrekcióról” – Az Árnyékkormány szerint negyedévenkénti valódi nyugdíjkorrekcióra van szükség

DK:Hazudik a kormány a „nyugdjíkorrekcióról” – Az Árnyékkormány szerint negyedévenkénti valódi nyugdíjkorrekcióra van szükség

Az áremelések kormánya ma reggel azt üzente a nyugdíjasoknak, hogy „ha idén a becsültnél magasabb lesz az infláció, akkor januárig visszamenőleg jár a nyugdíjkorrekció”.

Segítünk a magyar kormánynak: igen, már most is magasabb az infláció a kormány által becsült szintnél, hiszen most is direkt alulbecsülték az inflációt. Az Orbán-kormány minden évben eljátssza ezt, hogy a nyugdíjasok visszatartott pénzéből tartja fent a magyar államot, aztán utólag, fél évvel később valamit visszaad belőle. Ez az orbáni infláció és az Európa-rekorder hazai élelmiszerdrágulás idején megengedhetetlen.

Az Árnyékkormány szerint elég volt a nyugdíjasok átveréséből, be kell vezetni a negyedévente automatikusan járó nyugdíjkorrekciót! Elég volt abból, hogy ez a kormány csak az árakat emeli, miközben a nyugdíjak egyre kevesebbet érnek az orbáni infláció és az egymást érő áremelések miatt. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány azért dolgozik, hogy letörjük az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek. Ehhez viszont Orbán Viktornak mennie kell, mert amíg ő a miniszterelnök, addig nem lesz nyugdíjemelés, nem lesz negyedévente járó nyugdíjkorrekció sem és velünk fog maradni az orbáni infláció is.

Gy. Németh Erzsébet
Szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek