2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • DK: Orbán minisztere szerint csak a kiváltságosoknak jár a kultúra, de Budapest intézményei ajtót nyitnak a rászorulóknak

DK: Orbán minisztere szerint csak a kiváltságosoknak jár a kultúra, de Budapest intézményei ajtót nyitnak a rászorulóknak

Tizenkét év orbáni kormányzás után lehullt a lepel, Csák János mondataiból kiderült, hogy az oktatás és az egészségügy mellett a kultúrát is semmibe veszi az Orbán-kormány.

A kulturális és innovációs miniszter szerint a kulturális intézményeket azoknak kell eltartania, akiknek van rá pénzük. Az Orbán-kormány a jövőben ugyanúgy megszorításokkal akarja kivéreztetni a kulturális intézményeket, ahogy tette azt az iskolákkal, a kórházakkal, valamint az önkormányzatokkal.

A Demokratikus Koalíció elutasítja az Orbán-kormány kirekesztő felfogását, amely szerint csak a kiváltságos keveseknek joguk élvezni a településük által nyújtott kulturális és szabadidős lehetőségeket. A Demokratikus Koalíció szerint azoknak is joguk van színházba és könyvtárba járni, szabadidejüket minőségi módon eltölteni, akik ezt a megélhetési válság miatt nem engedhetik meg maguknak.

  • Ezért indítottuk el a fővárosban a Nappali Menedék Programot: akiknek a hétszeres rezsiemelés miatt súlyos problémát jelent a téli fűtés- és áramszámla kifizetése, azok a könyvtárakban is átveszélhetik a napjuk egy részét, és az időt a diákok házifeladat-írással, mások olvasással, internetezéssel tölthetik.
  • Ingyenes belépést tettünk lehetővé rászoruló családoknak a Lumina Parkba, továbbá hátrányos helyzetű családokból érkező, iskolás gyerekek számára biztosítottunk ingyenes belépési és korcsolyabérlési lehetőséget a Városligeti Műjégpályán.

Mindezeken kívül tovább keressük annak lehetőségeit, hogyan segíthetjük a megélhetési válságban az alacsony keresetűeket, a munkanélkülieket és a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasokat a színházi előadások és más kulturális, szabadidős programok látogatásában.

dr. Bősz Anett 

A DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…