Az Országos Közös Akarat (OKA) 2024.02.20-ára – a kirobbant „kegyelmi botrány” után – összehívta a magyarországi gyermekvédelemmel foglalkozó civil és szakmai szervezeteket, szakértőket, érintetteket, hogy a kialakult helyzetre tekintettel közös szakmai ajánlást fogalmazzanak meg.
Az első Dialógus a gyerekekért az alapvetések közös meghatározásával telt.
„SEMMIT RÓLUNK, NÉLKÜLÜNK!”
– Szilágyi Kitty, a Dialógus egyik alapítója köszöntötte a résztvevőket
– Pető Attila Dániel bemutatta a #nemfélünk! közösségét
– Szilágyi Kitty, mint az esemény moderátora ismertette a programot
– Dr. Herczog Mária előadása –
https://docs.google.com/presentation/d/1KlvddpR8YLsuz0joB8D2GrbtHeInQcmn/edit?usp=sharing
&ouid=113387153593449387922&rtpof=true&sd=true)
– asztalmunkák: 7 témában kisebb csoportban
– rövid megosztások asztalonként
– felszólalók reflexiói
kb. 15:30-kor kezdődött a 30 perces munka, amelyet 3-3 perces összefoglalók, megosztások követtek
1. asztal – Keretek
A gyermekvédelmi rendszer struktúrája, szükséges változtatások, ellenőrzési rendszerek (átláthatóság), alapvetések
(pl. a testvérek együttes elhelyezése)
– úgy tűnik, ez az egyik legnehezebb téma,
– a ’97-es törvénymódosítás óta nem nagyon történt semmi,
– minden esetben az ismeretterjesztés a legfontosabb, értsük, hogy alapvetően miről van szó
– bizalom építése – nagyon szorosan összekapcsolódik az ismeretterjesztéssel: közérthetőség, egyszerű
fogalmazás, hogy az érintettek merjenek kérni, jelezni
– tudatosítás – mind a rendszeren belül, mind kívül
– iskolákban bevezetni a családi életre nevelést, legyen szó az alapfogalmakról
2. asztal – Finanszírozás
A gyermekvédelmi rendszer finanszírozása, az állami költségvetés, családi pótlék, gyermekvédelmi támogatások,
adókedvezmények, állami gondozott fiatalok támogatása, a „hazagondozás” anyagi támogatása
Az asztalnál nagyobb témakörök mentén zajlott a megbeszélés. A fő állítások mentén rögzítjük az összefoglalót
1. Az 1997-es tv-ben leírt modell finanszírozási modell épített az erős alapellátásra. Ez nincs biztosítva, ezért a
szakellátásra zúdulnak a gyermekek
A „1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról” alapvetően megfelelő
kereteket adott meg a finanszírozáshoz.
Az alapelv az volt, hogy az állami finanszírozás biztosítsa a széleskörű alapellátást és ott előzze meg/kezelje a
kisebb problémákat.
Az alapellátás fő elemei:
• oktatás egyenlő elérhetősége
• egészségügyi ellátás a gyerekek részére is (nem csak betegség, hanem pl. szemüveg, fogorvos)
• lakhatás biztosítása
A modell szerint a minőségi alapellátás miatt a szakellátásba viszonylag kevés gyerek kerül és még kevesebb
a speciális ellátásba.
A valóság: az alapellátás nincs biztosítva. Ezért a szakellátásba a tervezettnél sokkal több gyerek kerül. A
finanszírozás eleve nem ehhez lett tervezve. Ezzel – a piramis helyett – eltorzult helyzet jött létre, szakellátási
túlsúllyal
Külön nehézség, hogy a finanszírozás nem ér össze, mert más terület biztosítaná az alapellátást (pl.
önkormányzatok), míg a szakellátás már vármegyei szintű.
2. A finanszírozásnál nem feledkezhetünk meg a szegénység–gyerekszegénység kérdéséről. A jelenlegi családi
pótlék-modell ezt erősíti
A családok támogatásánál most nem a hátrányos helyzetű családok/gyermekek támogatása van a fókuszban.
A „Minden gyerek egyformán fontos” elvnek kellene érvényesülnie.
A minimum változtatás a családi pótlék indexálása lenne, legalább az inflációval
Kiegészítés a közönség részéről: az állami gondozottaknak járó családi pótlék kezelése megváltozott, a
gyerekek az ellátás végén indulótőke nélkül kerülnek ki az intézményből!
3. A kapcsolódó rendszerek és az alapellátás finanszírozása alapvető hatással van a közvetlen gyerekvédelmi
rendszerek fenntarthatóságára
Ha az alapellátás (oktatás, egészségügy, lakhatás) nincs megoldva a gyerekek/családok számára, akkor a
gyerekvédelem esélytelen. A szakellátásban nemcsak alulfinanszírozás, hanem alultervezettség is van emiatt:
se a finanszírozás, se a szakemberek mennyisége, se az intézményi hálózat nem ennyi ellátandóra lett
megtervezve.
4. Normatívarendezés kell gyakorlatilag minden területen!
A terület minden szempontból alulfinanszírozott, azonnali normatívarendezés szükséges:
• Az intézmények fenntartásának finanszírozása: közvetlen működtetési költségek, vezetői-adminisztratív-
általános működtető munkatársak létszáma és díjazása
• Az intézményhálózatban ellátott gyermekek ellátásának közvetlen költségei: étkezés, ruháztatás stb.
• Az intézményhálózat szakemberei: az ellátandók számához és minőségi ellátáshoz igazított szakemberek
számának rendezése (tervezés szintjén is) és díjazásuk sürgős rendezése.
Ismét hangsúlyozzuk, hogy csak az alapellátás minőségi biztosítása adhat pénzügyileg is fenntarthatóbb
rendszert. Ez a gyerekek ellátásánál is alacsonyabb költséget jelentene, de a teljes élethosszi költségek
szempontjából mindenképpen megtérülne (jobb GDP-termelésre képes felnőtt társadalom jönne létre).
5. A támogatás legyen szektorsemleges, az egyházi feladatellátás kiemelt finanszírozása szűnjön meg
Az állami ellátás finanszírozása ne legyen kevesebb, mint az egyházi feladatellátások finanszírozása. Átlátható
elszámolás legyen az egyházi feladatellátásokról is.
6. Az ellátást kiegészítő civil szervezetek munkáját erősítsük – de ne rájuk támaszkodjunk
• Az állam finanszírozza a saját feladatainak az ellátását, ne a civil társadalom finanszírozza
• Ezek a külső források, szervezetek még egy jól működő rendszerben is fontosak, támogassuk őket
• A feladatok megvalósításánál és kiegészítésénél fontos szakmai szerepük van, a hivatalok/hatóságok ne
akadályozzák a munkájukat
7. Gyerekköltségvetés készüljön – lássuk egyben, mit teszünk a gyermekekért! Ez az EU terve
Herczog Mária hozzászólásában jelezte, hogy az az EU terve, hogy a kormányzatok fogják össze a különböző
költségvetési tételeket, legyen minden országnak transzparens gyerekköltségvetése.
3. asztal – Emberi erőforrás
A rendszer leterheltsége, a szakemberek képzése és annak hiánya, módszertani intézmények
A. TÉNYEK
1. FORRÁSHIÁNY
Hiányzik a humán erőforrás, a financiális források, sok esetben a megfelelő szakmai tudás és szakmai
támogatás is (pl. szakmai képzések, szupervízió…)
2. ANYAGI, SZAKMAI ÉS TÁRSADALMI MEGBECSÜLTSÉG HIÁNYA
A szociális ágazatban nem történt bérrendezés, elhivatott, tisztességes fizetéssel nem támogatott
szakemberek tartják a rendszert a felszínen és végeznek sokszor erőn felül alapos munkát, de legtöbbször
„tűzoltást”. Sok esetben a szakmai szereplők között sincs egymás munkája iránt megbecsülés. A társadalom
elítélő, gyakran megbélyegző a szakemberekkel szemben, akiknek terheire és küzdelmeire nincs reális
rálátása.
3. LETERHELTSÉG
A humán erőforrás hiányából adódóan a szakmai szereplők nem tudják a munkájukat sem a hatályos
jogszabályi környezetnek megfelelően, sem saját hivatástudatuk és meggyőződésük szerint, sem a gyermek
legjobb érdekét szem előtt tartva végezni.
MINDEZEKBŐL KÖVETKEZŐEN A SZAKMAI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS ELLEHETETLENÜL.
B. FŐBB KÉRDÉSEK
1. SZAKMAI MINISZTÉRIUMOT!!!
Ez ugyan felszólító mód, de az sem kérdés, hanem kijelentés, hogy addig nem lehet a szakmai egyeztetések
eredményét érvényre juttatni, amíg nincs olyan felelős ágazati irányítás, ahol jelen van a szaktudás és a
nyitottság az ágazati szakmai szereplőkkel történő eszmecserére.
2. HOGYAN LESZ KÉPES MEGFELELNI A RENDSZER A TÖRVÉNYEKNEK?
Ide tartozik lényegében minden további problémaazonosítás és hozzá tartozó javaslat, amit az
asztaltársaság alább megfogalmazott. A gyermekvédelmi törvényre, mint vázra jelenleg nem képes ráépülni
egyik gyermekekkel foglalkozó alrendszer sem. A gyermekekkel foglalkozó, gyermekekért felelős ágazatok
közös szakmai alapelvek szerint kell, hogy megújuljanak és működjenek. Ezek egyeztetését az egyik első
szakmai lépésként azonosítottuk.
3. MITŐL ÉS MIKOR LESZ POLITIKAI AKARAT A VALÓBAN GYERMEKEKET SZOLGÁLÓ REFORMOKRA?
Ez kérdés maradt, az asztaltársaság tagjai nem tudták megválaszolni, de megfogalmazódott, hogy ez a
további munka egyik kulcskérdése.
C. ELSŐ LÉPÉSEK
1. INTERDISZCIPLINÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉS – SZAKMÁK KÖZÖTTI EGYEZTETÉS
(Itt minden gyermekkel foglalkozó ágazati szereplőre kitértünk: szociális, egészségügy, oktatás,
rendvédelem)
2. GYERMEKVÉDELMI KEREKASZTALOK LÉTREJÖTTE
(Lényegében az előző pont egyik legfontosabb eleme és tere a különböző diszciplínák szereplőinek
bevonásával)
3. TOVÁBBI PROBLÉMÁK ÉS JAVASLATOK AZONOSÍTÁSA
Ezekből az asztaltársaság tagjai által megnevezettek:
• Több anyagi forrást kell a rendszerhez rendelni!
• A szociális ágazatban dolgozók bérrendezésével megtartóbbá és vonzóbbá szükséges tenni a szakmát.
• Jelentős probléma, hogy a 4 fenntartó szerint a rendszer intézményei különböző finanszírozottsággal
működnek jelenleg. Ez szakmailag indokolatlan és káros, egyes szereplőket és az általa ellátott
gyermekeket hátrányos helyzetbe hozza.
• Az, hogy az egyházak szerepe aránytalanul nőtt az elmúlt 15 évben, sok esetben a szakmaiság rovására
ment.
• A különböző fenntartók miatt (például védőnők, gyermekorvosok, szociális szakemberek esetében)
ellehetetlenül az összehangoltság és az érdemi szakmai együttműködés.
• Nincsenek kellő számban nevelőszülők, védőnők, pedagógusok, szociális munkások a rendszerben, és
akik vannak, sem tudnak összehangoltan, hatékonyan működni.
• Súlyos hiba, és újabb rendszerben megjelenő működési anomáliákat eredményez, hogy a szakemberek
hiányát az elvárások csökkentésével, a szakmai minimumfeltételek és követelmények leszállításával
próbálták és próbálják meg orvosolni.
• Tovább növeli a szakemberhiányt, hogy a bemeneti oldalon, a képzésekre jelentkezők létszámában is
óriási csökkenés jelentkezik. Vonzóbbá kell tenni a gyermekekkel foglalkozó szakmákat!
• A pedagógusképzésben nem megfelelően vannak hangsúlyozva a gyermekvédelmi tartalmak, a
szükséges szaktudás, amely lehetővé tenné, hogy a gyermekekkel legtöbb időt töltő szakemberek a
prevenció és korai intervenció területén hatékonyan működjenek. Kiemeltük még az SNI és BTM
bélyegeket viselő tanulókat is, akiknek nevelésére és támogatására ugyanúgy képzési anomáliák miatt
sok pedagógus nincsen kellő mértékben felkészítve.
• Az ágazati szereplők közötti szakmai eszmecserének, horizontális tanulásnak egyik konkrét akadálya
az akkreditációs szabályozás különbözősége és összeegyeztethetetlensége.
• Probléma, hogy szociálpolitika helyett ma már gondoskodáspolitikáról beszélnek, ez szakmai
devalválódást eredményezhet.
• Jelentős probléma, hogy a társadalom nem érzékeli, hogy a szakellátott gyerekek kivétel nélkül
súlyosan traumatizálódott gyerekek, ellátásuk speciális szaktudást igényel, nem intézhető el azzal,
hogy nekik csak szeretetre van szükségük és a jóemberek együttérzésére: adományokra és könnyekre.
• A leterheltségből számos jól ismert probléma következik, például a családsegítés esetében a
körülmények (magas adminisztrációs teher, jogszabályban szereplő maximális létszámot jelentősen
meghaladó klienskör stb.) eszköztelenné teszi a szakembereket, például a sokat emlegetett
hazagondozás segítésére, illetve a alapellátásban a prevencióra és korai intervencióra.
4. asztal – Hálózat
Elérhető szolgáltatások, állami feladatok, civil szervezetek, szakemberek szerepe (minőségi gyermekétkeztetés,
családsegítő szolgálatok, örökbefogadás stb.)
TÉNYEK:
– a szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem egyenlő területenként
– hiányzó ellátások:
CSÁO, GYÁO, nevelőszülők – alacsony költségvetésből, kapacitáshiánnyal működik, amely rossz minőségű
– szakemberek hiánya, szupervízió hiánya
– gyermekek mentálhigiénés támogatása elégtelen
KÉRDÉSEK:
– Hogyan lehetne elérni az egyenlő hozzáférést a szolgáltatásokhoz?
– Hogyan lehetne bővíteni, mi kell hozzá?
– Vonzó-e a pálya? Van-e megtartó ereje? Inspiráló-e?
– Ki képezi ki a szakembereket? Hogyan szól a gyerekekhez?
LÉPÉSEK:
– Átfogó, országos felmérés (folyamatos monitoring)
– Finanszírozás felelős átgondolása
– Minőségi képzés, anyagi megbecsülés
– Mesterek – mentorrendszer kiépítése
5. asztal – Segítők
Gyermekek képviselete, bevonása, pszichológusok, fejlesztő pedagógusok képzése, motiválása, jelzőrendszerek,
megelőzés, határidők szigorítása, lakhatás
Témánk nagyon szerteágazó, de szorosan kapcsolható a humán erőforrás problémáit megbeszélő asztalhoz.
Tények, problémák a jelzőrendszer működésében a közoktatás ill. az ellátórendszer területén
• az iskolapszichológusok hiánya: 500 fő felett jár csak egy teljes pszichológusi állás, részmunkaidőben,
hetente csak 2-3 nap van jelen az intézményekben, sok esetben nincs igazi munkakapcsolat a pedagógusok
és az iskolapszichológus között.
• gyermekvédelmi felelős már a legtöbb intézményben nincs, ahol van, ott is inkább csak adminisztratív
feladatai vannak, általában gyermekvédelmi szakterületen képzetlen pedagógusok látják el ezt a munkát heti
néhány órában
• iskolai szociális segítő: a családsegítő és gyermekjóléti központokhoz tartoznak, 1000 gyermekre jut 1
szociális segítő, tehát nem probléma és igény szerint alakul a számuk, több helyen dolgoznak, nincsenek
igazán jelen az intézményekben, sok esetben nincs kapcsolatuk a gyerekekkel, nincs kihasználva a jelenlétük
• pedagógusoknak nincs igazi kapcsolata a gyermekvédelmi intézményekkel, a jelzőrendszer nem jól működik,
sokszor késve jeleznek, a probléma eszkalálódik
• DÖK inkább csak programszervező funkciója van, valódi diák önrendelkezés nincs, kortárs segítőrendszer
nem működik, az érdekvédelmi fórum a gyermekintézményekben formálisan működik
• gyermekjogi képviselő összesen 16 van az országban
Megállapítottuk, hogy a felsoroltakon kívül még számos probléma azonosítható, nem beszéltünk az egészségügy, a
gyermekorvosi ellátás problémáiról, a lakhatásról.
Javaslatok, első lépések
Első lépésben a meglévő lehetőségeket kellene hatékonyabban kihasználni, a törvényeket betartani.
• Gyermekjogi képzéseket tartani szakembereknek, pedagógusoknak, gyerekeknek!
• Erősíteni a különböző fenntartókhoz tartozó intézmények kapcsolatát!
• iskolák (tankerület, egyház, alapítvány)
• gyermekjóléti és családsegítő központok (települési önkormányzat)
• gyámügyi hivatal (kormányhivatal)
• Jobban megfizetni a rendszerben dolgozókat, túlterheltségüket csökkenteni
6. asztal – Jog
A gyermekvédelem jogi keretei, törvények, rendeletek, vizsgálatok, mérések, adatgyűjtések.
Tények
1. Az Alaptörvény nem rendelkezik a gyerek családi környezethez való jogáról – és a gyermekjogokról sem
2. A gyerekek nincsenek tisztában a jogaikkal
3. A jelzőrendszer működtetése kötelező (Gyvt.), de ennek elmulasztása esetén nincs felelősségre vonás
vagy szankció – kevés a gyermekjogi képviselő
4. Felvilágosító civil szervezeteket kitiltották az iskolákból
Kérdések
1. Tudja-e a társadalom, hogy mi a bántalmazás?
2. Lesz-e társadalmi összefogás a gyerekek valós védelme érdekében?
3. Hogyan tudjuk érvényre juttatni a társadalmi akaratot a törvényhozásban? (Vagy a javaslat újra a fiókba
kerül?)
Tettek
1. NÉPSZAVAZÁS kezdeményezése – az Alaptörvény deklarálja, hogy a gyerekeknek joga van a családi
környezethez! (Jó kérdés megfogalmazással!)
2. Nem a szigorítás a cél, hanem a valódi gyermekvédelmi intézkedések megerősítése a jogszabályokban!
3. A jelzőrendszer függetlensége, pártatlansága és az összeférhetetlenség megteremtése a hatékony
működtetés és felelősségre vonás érdekében!
4. A gyerekek edukációja a jogaikról, szexuális felvilágosítás az iskolákban!
5. A büntetőjogi szabályok bántalmazásra és abúzusra vonatkozó szabályai felülvizsgálata, különösen a
büntetendő cselekményekre alkalmazandó büntetések szigorítása, a felfüggesztett büntetés kizárása, az
elévülési szabályok felülvizsgálata, a már feltárt bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása, és a
rendszerből eltávolítása!
7. asztal – Gyerekszemmel
Mi kellett volna, hogy biztonságban érezze magát, hogy ő ebben a helyzetben ki merjen állni, milyen segítség lett
volna jó, innen felnőttként hogyan tudná megtámogatni a gyermeki énjét – érintettek asztala
Cél: beszélgetés a bántalmazottakkal arról, hogy számukra mi lett volna a legjobb segítség, hogy a bántalmazás
traumájából mihamarabb felépüljenek.
Résztvevők: eredetileg a bántalmazottakkal terveztük a beszélgetést, de több – a témával foglalkozó – szakember
választotta ezt az asztalt, mint áldozat, illetve teljesen laikus érdeklődők is voltak. Így különösen kellett vigyázni, hogy
ne engedjük túl mélyre a beszélgetést, de azért legyen mégis hatékony, tartalmas.
A beszélgetés menete: jellemzően a szakértők akartak megnyilvánulni, az általuk kínált segítő lehetőségeket
ismertették.
Felmerültek jó kezdeményezések, feltárómunkák:
barnahus; kék vonal; egy készülő app; könyvek; csoportok; civilszervezetek.
Nehezen engedték át a személyes megnyilvánulásoknak a teret, hisz ebben a nehéz témában jó lenne csak okosan
gondolkodni, az kevésbé fájdalmas. De végül össze tudtuk szedni a legfontosabbakat:
• Hinni a bántalmazottnak, legyen meg az ártatlanság tudata!!!
• Értő tanú
• „Normális család” tudata. A bűnt gyakran nehéz felismerni. Nincs minta, nincs viszonyítási alap.
• Nem vagy egyedül!
• Nem vagy értékcsökkent
• Nem a te hibád, hanem az ő bűne
• Nincs okod a szégyenérzetre
Legyen szó erről a témáról. Erről harsogjon a közmédia, a socialmedia, az óriásplakát, a propaganda, hogy hogyan
lehet felismerni, kivédeni a bűnt. Hogyan lehet segítségért fordulni és mi lesz a panaszút.
Panaszút: sokszor csak addig tart, míg elmondja a bántalmazott. Utána széthullik a rendszer, nem valódi segítő.
Kell pénz, nyilvánosság, minisztérium, szakemberek.
