2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Településrekonstrukció Bükkzsércen

A „Településrekonstrukció Bükkzsérc községben” című pályázatban az önkormányzat 103.512.631 Ft európai uniós támogatást kapott a beruházás megvalósításához, amely a költségek 95%-át fedezte.

A kivitelezés megtörtént, a beruházásokat ünnepélyes keretek között átadták tegnap.A vendégeket köszönti és a megvalósult beruházásról Vasas Csaba, Bükkzsérc polgármestere beszélt.
Köszöntőt mondott és a felújított művelődési házat és utakat átadta: Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő

A fejlesztés két részből állt: a községben három útszakasz újult meg, emellett természetesen a megfelelő vízelvezetésről is gondoskodtak az érintett szakaszokon.
A 105,5 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás másik eleme a Művelődési Ház  tetőszerkezetének cseréje volt.
Mint azt a polgármester elmondta: A Kossuth út, a Petőfi és a Hősök út felújítása időszerű volt már: az érintett útszakaszok – melyek hossza összesen 1590 méter – mintegy 30-35 éve kaptak szilárd burkolatot, ráadásul a korábbi szennyvízberuházás kapcsán felbontott útpálya több helyen tönkrement, megsüllyedt, a padkák töredezettek voltak. A vízelvezetés csak részben volt megoldott, az elmúlt években megnövekedett vízmennyiség kimosta és hordalékkal hordta tele az árkokat, több helyen ez visszaduzzasztást is okozott nagyobb esőzések alkalmával. Az utak állapota minden tekintetben jelentősen leromlott, a vízelvezető rendszer nem volt elég hatékony.

A felújítás során bazaltbeton pályaszerkezet épült, mely magasabb teherbírást és hosszabb élettartamot biztosít, ráadásul környezetbarátabb megoldás a korábban tervezett aszfalt borításnál. A beruházás során járda is épült,  a megfelelő csapadékvíz elvezetés érdekében pedig előregyártott burkolóelemeket helyeztek a vízelvezető árkokba.
A projekt másik eleme a Művelődési Ház tetőszerkezetének felújítása: a korábbi tetőt teljesen elbontották, és újat építettek helyette, illetve a födémet 15 centiméternyi szigeteléssel látták el.
 
Fotó:O.L.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek