2024. 02. 22. csütörtök

Gerzson
1 EUR 387 HUF
1 GBP 452 HUF

Négy helyszínen, négy beruházás készül Bükkábrányban

Több helyszínen, több felújítás, beruházás is folyik Bükkábrányban.

A bányához vezető kerékpárút második szakaszának kivitelezése mellett készül a gyalogos és kerékpár út a Sályi és Béke út között, valamint az Arborétumban illetve a volt idősek otthona mögött is dolgoznak: előbbi helyen a térfigyelő rendszer kiépítése és a sétány térkövezése után hamarosan elkészül az új játszótér és grillező, szalonnasütő hely, míg utóbbinál elkészült a BMX pályának helyett adó terület aszfaltozása, ide hamarosan megérkeznek az ügyességi elemek.

Bodzán Antal alpolgármesterrel végigvettük, hogy az egyes beruházások mikorra és milyen tartalommal készülnek el.
Mivel nem volt megfelelő minőségű a felső szakasz aszfaltozása, ezért ennek újraaszfaltozását kérte az önkormányzat a kivitelezőtől, természetesen garanciális javításként. Az új burkolat kapcsán is megkérdeztük az alpolgármestert.
A Sályi út könnyebb megközelítését szolgáló gyalogos- és kerékpárút is készül, jelenleg az előkészítő földmunkák zajlanak.
A BMX pálya is hamarosan használható lesz majd, az önkormányzat elkészítette a beton alapot, megtörtént az aszfaltozás, illetve az Arborétum megújítása is a végéhez közeledik, a játszótér hamarosan birtokba vehető majd.

Forrás:eleventv.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem megfelelő orvostechnikai eszközök behozatalát hiúsította meg, ezzel védve a hazai piacot az állampolgárok életé…