2024. 07. 20. szombat

Illés
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Az árvíz után is van élet – csak valahogy sokkal nehezebb

Helyszíni riport egy településről, amelynek múltja az árral együtt majdnem odaveszett…

Idestova két hónapja annak, hogy Felsőzsolcát elöntötte az elmúlt száz év legnagyobb árvize. A városka 2200 lakóházból 1800 károsult. Rögtön összedőlt 168 ház, azóta még 5, és az óvatos becslések szerint összesen 208-nak lesz ez a sorsa. Az árvíz után tíz nappal készült előző helyszíni riportom, akkor sok elkeseredett, kétségbeesett emberrel találkoztam, most inkább dühössel, fásulttal.

Az élet már ittott kezd visszatérni a normális kerékvágásba. Vannak utcák, ahol nyoma sincs a katasztrófának, van ahol már csak az ott maradt homokzsák nyoma, felvizesedett fal jelzi, hogy valami nagy baj történhetett nemrég.

Tóth János háza, az Arany János utcában van, amelynek, ott jártamkor még „csak” a hátsó fala omlott le, s akkor az épen maradt tetőcserepet mentették, ahogy tudták. Azóta a ház teljesen összeomlott.

Éppen kifelé igyekszik a gazda a kapun, amikor megszólítom. Ömlik belőle a szó, meglehetősen elkeseredett:

– Tegnap beadtuk az igényünket az önkormányzathoz.  Fogalmam sincs, meddig kell még várnunk, hogy valami pénzt kapjunk. A romokat sem tudjuk elszállíttatni. Most majd lehet 120 ezret kérni, hogy kifizessük a fuvart, de azért is Miskolcra kell bemenni. Nincs pénzünk, nem nagyon tudunk mozdulni sehová, hiszen mindenünk odaveszett, ruha, bútor, műszaki cikkek, papírok, könyvek, minden. A gyerekeim az asszonnyal a szomszéd faluban vannak, hiszen itt se víz, se gáz, se villany nincs. A kicsinek nyolcadikán már oviba kellene mennie, de innen, hogyan? Nem lép itt senki semmit, csak hol erre várunk, hol arra. Mondja meg hol lesz ebből októberre így ház? Nekünk nincsenek nagy igényeink, csak ugyanolyan egyszerű házunk legyen, mint volt. Sok mindent megcsinálok magam is, csak adják már azt a pénzt, amivel hozzá lehet kezdeni. A vállalkozók már itt állnak készenlétben, hogy kezdhessék az építkezést. Holnap is tartanak ilyen tájékoztatót, hogy milyen lehetőségünk lesz, ha pénz lesz.

–         Úgy látom, ha semmi mást, de a cserepeket végül sikerült leszedni, megmenteni.

–         Igen, 1800 darabot. Erre vettünk föl hitelt néhány éve. Azt fizetjük 35 évig havi negyven ezrével. Röhej. Nem hogy tető, ház sincs…Itt két család lakott. Mondja meg, miért nem küld ide a kormány egy kormánybiztost, aki teljes hatalommal intézkedhetne, hogy mielőbb fedél legyen a fejünk fölött?

A kérdés ott marad a levegőben… Nem is tőlem várt választ igazán.

Tovább sétálok, idősebb férfi túrja a szemetet, amely két hónapja még takaros házak berendezése, vagy fontos használati tárgy volt. A Sajó utcára kirakott  kupacoknál találkozunk. Kéri, hogy ne fotózzak, s a nevét sem akarja megmondani.

–         Tény, hogy nekem sem maradt semmim.  Elég ennyi…? Megmondom Én magának, hogy mi itt a legnagyobb baj. Az, hogy nincs igazság! S nem lesz akkor se, ha majd osztják a pénzt. Mert az, akinek biztosítása volt azt mondja: hülye voltam, hogy fizettem negyven évig, mert most az is kap az államtól, aki semmit nem takarékoskodott. Ő, ezért tartja igazságtalannak. Aki kap majd, az azt mondja: az jó, hogy felépítik a házat, de mit tegyek az üres lakásba, hiszen semmink sincs, annak azért igazságtalan. Aki ruhát kap, annak bútor kell, aki bútort, annak hűtő, meg tv. Ilyenek vagyunk, no… Én csak azt mondom, nem szabadna hagyni, hogy olyanok osszanak, döntsenek, akik idevalósiak, mert nagy a részrehajlás. Nekik se jó, mert rájuk kiabálnak… A lakosoknak se, mert mindenki gyanakodva figyeli a másikat.

Úgy tűnik elmondta, amit akart, hátat fordít, s tovább bogarássza a „szemetet”.

Néhány utcányira egy darut látok magasodni, arra tartok. A Széchenyi utcában Réti Dezső háza már épül, egy új technológiával.

–         Hogy csinálta ilyen gyorsan?

–         Volt biztosításunk, s ez a cég azt ígérte, hogy 70 nap alatt kulcsrakészen átadja a házat.

–         Meg is kapta a pénzt a biztosítótól?

–         Állítólag 2,5 milliót már átutalt az önkormányzati számlára, ezt nem is értem igazán, hogy miért nem az enyémre. Nekem is kamatozhatna a számlámon, de majd utánajárunk.

–         Ugyanolyan lesz a ház, mint volt?

–         Nem dehogy! Az 110 négyzetméter volt, ez 88. Ennyire futja. Nekünk mondjuk elég, mert csak ketten vagyunk a feleségemmel, de 19 éve itt lakunk, s nagyon szép volt a terasz, az udvar meg minden körülöttünk. Ha volt egy kis pénz, ezt csinosítottuk. Most albérletbe lakunk, de szeptember végén beköltözhetünk. Utána kezdhetjük előlről…

Hátul a kert szomszédságában is épül már valami, aztán rájövök, hogy ez is a hosszú Arany János utca, csak már a felsőbbik vége. Körbe van fekete fóliával kerítve a telek. A kapu zárva. Nagyon készséges fiatalemberrel találkozom előtte, aki fel is ajánlja, hogy bekísér, aztán, mint kiderül, több köze is van a dologhoz. Ifjabbik Kubus István a kísérőm, aki végzős marketing szakos közgazdászhallgató a Miskolci Egyetemen.

–         Nyugodtan tessék bejönni, ez a ház hagyományos technológiával készül, s ugyanolyan lesz, mint volt, csak már nem vályogból, – invitál.

–         Talán Önök laktak itt?

–         Szerencsére nem. Ebben a házban a Hajdú testvérek laknak, két idős bácsi, s Ők is a nagyszülőktől örökölték ezt a gyönyörű kis parasztházat. Már amilyen az árvíz előtt volt. Amit most ugyanolyanra építenek föl. Ez a megmaradt feliratok szerint 1920-ban épült.

–         Akkor mégis honnan tudja mindezeket?

–         Az Édesapám cége is része annak az összefogásnak, amelyet néhány helybéli cég tulajdonosa kezdeményezett e ház érdekében. És tetszik tudni miért?

–         Gondolom részben reklám, haszon, vagy részben referencia miatt…

–         Szó sincs erről. Csupán megunták már a rossz nyelveket, a semmitmondó vádaskodásokat, s úgy gondolták lépni kell.  Az a másik mozgatórúgójuk, hogy Felsőzsolca múltját elvitte a víz. Sohasem lesz már olyan, mint egykor volt, de valahol egy-egy szeletét talán meg lehet őrizni az utókor számára. No, ez is egy ilyen szelet lesz. Erre biztosíték, hogy Holló Csaba építész tervezte ujjá, és a település főépítészének, Rudolf  Mihálynak a jóváhagyásával épül. Azért van körbefóliázva, hogy a sok rosszindulatú, kíváncsiskodó, akadékoskodó ne gátolja a munkát.

Az alap már készen van, a lábazat áll, s szeptember végén ide visszaköltözhet a két Hajdú testvér. Kicsit reményt keltőbbnek látom most a helyzetet, persze ez csak addig tart, amíg újra nem érek olyan házhoz, ahol a tábla szerint omlásveszély van, s a tulajdonos neve, elérhetősége fóliába csomagolt cetlin függ az elárvult, földre térdelt ház kerítésén…Igaza volt beszélgető partneremnek, egy falu múltját örökre elvitte az árvíz…

 

Fotó és szöveg: Orosz B. Erika

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek