A TündérPakk Közhasznú Alapítvány amellett, hogy egész évben segíti a rászorulókat, nyár végén különös figyelmet fordít arra, és évek óta elkötelezetten dolgozik azon, hogy a rászoruló családok számára könnyebbé tegye az iskolakezdést.
Az alapítvány az idei évben is adománygyűjtést szervez, hogy segítsen azoknak a családoknak, akik nem engedhetik meg maguknak az iskolatáska, a tanszerek, vagy más alapvető iskolai felszerelések beszerzését. Sajnos idén több mint kétezer kérés érkezett be hozzájuk, ami rávilágít arra, hogy milyen sokan élnek nehéz körülmények között, és hogy mennyire nagy szükség van a segítségre.
Szerencsére a TündérPakk nincs egyedül, hisz sok-sok civil és néhány cég, szervezet stb. támogatására is rendszeresen számíthat. A Szcientológia Önkéntes Lelkészek például most is csatlakoztak a kezdeményezéshez, és egy jelentős adománnyal támogatták az alapítvány munkáját. Az általuk szállított csomagok nemcsak tanszereket és iskolatáskákat tartalmaztak, hanem játékokat, gyermekruházatot, cipőket, pelenkákat, különféle higiéniai szereket és tartós élelmiszert is, hogy ne csak az iskolások, hanem az egész család részesülhessen a
A tanszergyűjtés még mindig tart; eredetileg csak augusztus 23-ig lehetett adományozni, de mivel nincs még meg mind a kétezer-ötvennyolc gyerkőc iskolakezdő csomagja az alapítványnál, ezért a kampányt meghosszabbították! Még az a zseniális ebben a gyűjtésben, hogy a Foxpost is támogatja, már évek óta, a Tündérpakkon keresztül a rászorulókat, így, bár az alapítvány központja Budapesten van, mégis mindenki számára van lehetőség csatlakozni, még vidékről is! Az országszerte elhelyezett Foxpost automatáknál bárki díjmentesen feladhat adományokat, melyeket onnan a TündérPakkhoz szállítanak, ahonnan eljutnak a csomagok a rászorulókhoz. Így az automatánál csak ki kell választani a TündérPakk feliratot, s máris elhelyezhető a használt, de jó állapotú iskolatáska, toll, füzet, körző és egyéb iskolaszer.
Ilyenformán, egy csekély erőfeszítést igénylő összefogással, mindannyian hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egyetlen gyermek se maradjon segítség és tanszerek nélkül az iskolakezdéskor. Amennyiben valaki nem tud tárgyi adománnyal segíteni, ám szeretné támogatni nehezebb helyzetben élő embertársait iskolakezdéskor, az pénzbeli adománnyal is segíthet, a következő bankszámlaszámon:
Magnet Bank: 16200120-18541478 Külföldről: IBAN: HU 1816200120-18541478
Mert amikor összefogunk, együtt erősebbek vagyunk, és képesek vagyunk valódi változást elérni.
Segítsünk közösen, hogy minden gyermek mosolyogva és büszkén léphessen be az iskolába az új tanév kezdetén!