2023. 02. 7. kedd

Rómeó, Tódór
1 EUR 391 HUF
1 GBP 438 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Árnyékkormány: Mintegy 20 millió forintból 500 családnak segítettünk a Rezsimentő Alapból

Árnyékkormány: Mintegy 20 millió forintból 500 családnak segítettünk a Rezsimentő Alapból

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök október 29-én jelentette be, hogy az Árnyékkormány Rezsimentő Alapot indít és várja az adományokat, hogy a befolyt pénzből a rezsiemelés miatt bajba került családoknak segíthessünk. Arra kértük az embereket, hogy legyenek rezsimentők és küldjenek adományokat a Rezsimentő Alapba, hogy a pénzből olyan családok decemberben esedékes rezsiszámláit fizessük ki, akik ezt egyáltalán nem, vagy csak drámai lemondások árán tudnák megtenni.

Az adományozók között ott voltak az Árnyékkormány és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a DK közössége is. A megélhetési válság dacára mintegy 20 millió forint gyűlt össze a Rezsimentő Alapban, amelyből mostanra 500 család rezsiszámláját fizettük ki. A bejelentéskor is tudtuk, hogy a felelős kormányzást semmilyen kezdeményezéssel nem lehet pótolni, és nem fogunk tudni mindenkinek segíteni, mégis nagy dolognak tartjuk, hogy a DK szimpatizánsainak hála megmenthettük 500 család karácsonyát attól, hogy az ünnepet ellehetetlenítse a brutális kormányzati rezsiemelés.

Az Árnyékkormány köszöni minden rezsimentő segítségét, nélkülük egyetlen családnak sem tudtuk volna bebizonyítani, hogy az odafigyelés a legszebb ajándék!

Kálmán Olga 

Az Árnyékkormány szóvivője 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek