2022. 12. 6. kedd

Miklós
1 EUR 412 HUF
1 GBP 479 HUF

Aktív szerepet vállalnak a menekültek megsegítésében

A szomszédunkban kitört háború óta példátlan összefogásban van részünk Magyarországon.

 

 

 

 

Az állami intézkedések mellett az egyházak, civil szervezetek, szeretetszolgálatok, alapítványok, cégek és magánszemélyek is aktívan és folyamatosan részt vesznek a segítségnyújtásban, és erre szükség is van a hazánkba érkező menekültáradatban.

A szcientológia egyházban is azonnal, a háború kitörésének napján elkezdték a gyűjtést, és azóta minden egyes nap segítenek önkéntes lelkészeik, ahol és amennyit csak tudnak.

Budapesten felkerestek adományaikkal menekülteket fogadó és elszállásoló helyszíneket, illetve különféle egyházak segélyszervezeteit is. Többször, több tonna adománnyal leutaztak a fővárosból végiglátogatva a kisebb és nagyobb határátkelőket, és találtak arra is lehetőséget, hogy jó néhány olyan kárpátaljai településre kijuttassanak adományokat, ahol a helyiek nélkülözni kényszerülnek.

Adománycsomagjaik összeállításához minden alkalommal előre megtudakolják a helyi illetékesektől és a helyszínen dolgozóktól, hogy mi az, amire igazán szükség van. Így adományaik a szokásos tartós élelmiszer, higiéniai, tisztálkodási és tisztítószerek, üdítők, friss gyümölcs, gyerekeknek édesség, víz és vitaminok felett tartalmaznak épp aktuális hiányt pótló elemeket, úgy mint: matracok, takarók, párnák, összecsukható székek, játékok, fűtőtestek, raklapok, fóliák, emelő, zuhanyfüggöny és karnis, vagy egyéb olyan dolgok, amire a menekültek fogadásában, elszállásolásában épp szükség van.

Ezen kívül az önkéntes lelkészek rendszeresen fuvaroznak a határról Budapestre menekülteket, akiknek az elszállásolásában sok szcientológus is segít: ideiglenes szállást biztosítanak a tovább utazóknak, vagy akár otthont adnak olyan menekülteknek is, akik nem tudják, hova menjenek, sem azt, hogy meddig maradnak. Eddig több mint 60 menekültnek segítettek a fentiekben, egy két kisgyermekes szcientológus család például egy 11 tagú kárpátaljai családot fogadott be a házába, bizonytalan időre, hisz nincs hova menniük. Így a meglévő gyermekek mellé most a házba további 7 gyerek érkezett, a 2 hónapostól a 17 évesig. Az összes gyerek nagyon jól van együtt új otthonukban, a menekült család női tagjai főznek, háztartási munkában segítenek, a férfiak pedig a ház körüli munkában vállaltak szerepet, és máris találtak munkahelyet is.

Külföldi szcientológusok is küldenek adományokat Magyarországra a menekültek támogatására pl. Dániából, Olaszországból, Amerikából és még Mexikóból is. A magyarországi szcientológia önkéntes lelkészek készek addig segíteni a menekülthelyzetben, ameddig csak szükség van rá.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek