2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • A Nemzetbiztonsági Bizottság kormánypárti tagjai ne akadályozzák az igazság kiderülését!

A Nemzetbiztonsági Bizottság kormánypárti tagjai ne akadályozzák az igazság kiderülését!

Mint ismeretes, az elmúlt napokban a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legkomolyabb lehallgatási botrányára derült fény, amely hatalmas felháborodást váltott ki a magyar társadalomban. A tizenhét ország tényfeltáró újságíróinak összehangolt oknyomozó munkájával felderített információk Magyarország vonatkozásában arra engednek következtetni, hogy az Orbán-kormány több száz magyar állampolgárt – köztük független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket, ügyvédeket – figyelhetett meg, hallgathatott le. Az ügyet felderítő újságírók közölték azt is: mindez a megfigyelt személyek mobiltelefonjára telepített, Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel történhetett meg.

A lehallgatási botrány kirobbanását követően az Orbán-kormány miniszterei egymásnak ellentmondó, mismásoló nyilatkozatokat adtak, nem cáfolva a Pegasus alkalmazását. Ennek nyomán a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János jövő hétfőre összehívta a testületet, tisztázandó a súlyos, példátlan kémbotrány állításait, magyarázatot várva a megjelent információkra. Két miniszter, Pintér Sándor és Szijjártó Péter jelezte is, hogy zárt ülésen ugyan, de hajlandóak a feltett kérdésekre válaszolni.

Ez nyilvánvalóan komoly jelentőséggel bír az igazság felderítésében. Fontos, hogy a magyar állampolgárok megfelelő válaszokat kapjanak az eddig felvetődött kérdésekre, ahogyan elengedhetetlen annak megállapítása, történt-e bárminemű visszaélés az Orbán-kormány részéről.

Válaszokat várunk az alábbi kérdésekre:

· Megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot?

· Adott-e engedélyt az Orbán-kormány jelenlegi igazságügyi minisztere vagy valamelyik hivatali elődje újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szembeni titkos információgyűjtésre?

· Adott-e engedélyt Varga Judit beosztottja, Völner Pál parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben történő titkos információgyűjtésre?

· Tudott-e Orbán Viktor arról, hogy független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és ügyvédeket hallgattak le az elmúlt években Magyarországon?

· Jelenleg is tartanak-e a lehallgatások?

Ezúton felszólítjuk a parlamenti bizottság kormánypárti tagjait, hogy ne akadályozzák az igazság kiderülését, és menjenek el a Nemzetbizottsági bizottság hétfői ülésére! Ha ennek nem tesznek eleget, akkor azt beismerő vallomásnak értékeljük, ennek nyomán vállalniuk kell a felelősséget.

Jobbik

 

DK

 

LMP

 

Momentum

 

MSZP

 

Párbeszéd

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…