2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A Momentum közleménye

Tóth Endre, a Momentum Budapest 18. sz. OEVK. képviselőjelöltje és Kerekes Gábor, a Momentum budafok-tétényi önkormányzati képviselője Facebookon számoltak be arról, hogy vizsgálóbizottsági munkájuknak köszönhetően eljárás indulhat a budafok-tétényi családsegítő korábbi fideszes vezetője ellen visszaélés miatt.

„Amikor 2020 elején kipattant a budafok-tétényi családsegítő botránya, a helyi fideszes vezetés is az ügy eltusolására törekedett: előbb az ártatlansága vélelmét hangoztatták, majd saját felelősségüket próbálták elkenni az ügyben, végül feljelentették az ügy feltárásán dolgozó Kerekes Gábor momentumos képviselőtársamat.” – számolt be az előzményekről Tóth Endre.

A momentumos politikusok szerint Daróczi Csilla, a családsegítő volt fideszes vezetője, a kerület legrászorulóbb lakóit károsította meg, hiszen sorra tűntek el a tárgyi adományok és luxusköltéseket finanszírozott magának. „Sorra tűntek el az élelmiszer és a tárgyi adományok, a családsegítő számlájáról privát luxusköltések voltak finanszírozva az ott dolgozók tanúvallomásai szerint. A szegények segítése helyett az intézményvezető kényelmes életét szolgálták a családsegítő bevételei.”

A fideszes vezetés természetesen megpróbálta megakadályozni a vizsgálóbizottság munkáját, hiszen kizárták belőle Tóth Endrét és feljelentették Kerekes Gábort.

„A vizsgálóbizottságból a fideszes többség kirakott engem, nem számoltak azzal, hogy a bizottságban maradt Kerekes Gábor és Perlai Zoltán, ellenzéki képviselőtársaim alaposan feltárják majd a visszaélések körülményeit.” – mondta Tóth Endre.

Kerekes Gábor Facebookon azt írta: „A bizottság a jelentésem alapján feljelentést tett a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ működésével kapcsolatos visszaélések gyanújával, amely bűnügyek kivizsgálása − a rendőrség tájékoztatása alapján − egy másik hatóságnál folytatódik.”

A rendőrség 1 éves nyomozás után most megalapozottnak találta a költségvetési csalás, csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúját.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek