A Magyar Természettudományi Múzeum múzeum-pedagógiai részlegében található egy hatalmas kitömött medve, amit (akit?) valaha egy erdész talált – természetesen a természetben, még szomorú, elhagyatott bocsként. Némi idő elteltével az aranyos kismackó agresszív, emberre is veszélyes ragadozóvá vált. Visszavadítani már nem lehetett, így ma már gyermekek túrnak bundájában, amit ő támadóállásban ugyan, de reakció nélkül figyel.
1998 óta jobb sors vár a magántulajdonban lévő, vagy éppen kiöregedett cirkuszi, esetleg állatkertben túlszaporodott medvékre. Létezik egy földi medve-Mennyország, a Pest megyei Veresegyház közelében, Közép-Európában egyedülállóként.
Három és fél hektáron – kábé hét futball-pályányi területen – éldegél itt a jelenleg harmincnyolc mackó. Ez – állatkerti méretekhez viszonyítva- nagynak mondható terület, ahol viselkedésük még mindig nem a természetes, de közelebb áll hozzá, mint bárhol máshol fogságban. Az erőfölényen alapuló hierarchia is láthatólag kialakult közöttük.
A kifutó erdő-bozót-puszta váltakozását mesterséges bunkerszerű barlangok, és egy tavacska töri meg.
Örök rejtély, hogy ezek a félelmetes, Rambo-késnyi karmokkal bíró, tiszteletet parancsolóan nagy testű ragadozók hogyan válhattak a gyermekek (és a játékkészítők) kedvencévé, megannyi mese békés, butácska hőseivé. Gondoljunk csak Balura, vagy Maci Lacira!
Nos, az itteni „Maci Lacik” pusztán játszásiból akkora pofonokat osztanak ki egymásnak, melyekből félannyira erős elég volna egy emberi élet tönkretételéhez.
Igaz, azt is meg kell hagyni, elég bájosak a mackók, amint a gyermekek által fakanállal benyújtott mézet nyalogatják. Mindehhez helyben vásárolható az édes nedű, vihető hozzá biztonságos hosszúságú fakanál – persze ezzel együtt sem árt az óvatosság!
Ha már e témánál vagyunk: a sokméteres kerítésen kívül villanypásztor is szolgálja a nem kívánt találkozó elkerülését. Olyannyira hatékonyan, hogy a dolgozóknak, ha valamely oknál fogva be kell menniük az állatok közé, elég kifeszíteniük egy spárgát a közelükben lévő fák közé, és a mackók az enyhe, de kellemetlen áramütéstől tartva távol maradnak.
Mindent meg lehet unni, hát még a medve-etetést – még szerencse, hogy a farmon másfajta lényeknek is menedéket nyújtanak. Mindjárt a macik mellett egy tavas kifutóban gólyákat istápolnak, közöttük vadkacsák és hattyú-fiókák szaladgálnak. Utóbbiak szülei – nem szerencsésen – egy belvíz alkotta tónál költöttek, mely aszályos időszakban (szó szerint) köddé vált. A szülők nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, kicsinyeiket hátrahagyva elköltöztek.
Ha medvefarmról beszélünk, helyük kell, hogy legyen a „testvéreiknél” jóval kisebb ormányos-, illetőleg mosómedvéknek is. Igaz, az elnevezésükön kívül egyéb testvériség nem létezik e fajok között.
A rénszarvaspár egyik tagja ottjártunkkor éppen gyógykezelését töltötte, ahová elkísérte párja is – rénszarvaséknál ez másképp nem megy.
A park legszélén terül el egy, a medve-csapaténál kisebb, de még így is elég nagy kifutó, melyben hajdan filmforgatáshoz „használt” farkasok élnek. Az erdős-bozótos kertben az állatok az igazi filmsztárokhoz hasonlóan képesek elrejtőzni, meglátásuk ezért önmagában is élmény.
Mint nem oly rég a hírekből értesültünk róla, ezt az élményt sajnos nem mindenki egyformán éli meg; egy „embertársunk”(?) hangtompítós puskát becsempészve élte ki két farkas kárára vadászösztöneit. Minderről egy kerítésre függesztett kis koszorú ad tanúbizonyságot… Látogatásunkkor egy ott dolgozótól megtudtuk: a valószínűsíthető GYILKOS már előzetesben csücsül, miután egy kocsmában kikotyogta viselt dolgait.
Az elfogásról szóló is egy jó hír, csakúgy, mint az a tény, hogy a Veresegyházi Medveotthonban tett látogatás kiváló családi időtöltésnek minősíthető. Pénztárcánknak sem jelent túl nagy sokkot.
A belépő mindössze pár száz forint – persze, ez nem azt jelenti, hogy megússzuk ennyivel. A (gumikerekes) kisvasút szintén néhány százasért körbekalauzol minket a parkon. A büfé sajnos már nem ebben az árfekvésben dolgozik…
A környékre – ahogy az minden esetben lenni szokott – járulékos szórakoztató „iparágak” települtek. A néhány perces sétarepülés árát egy négyszemélyes kis repcsivel nem egy átlagos magyar család bankszámlájához igazították. Ha szomorúan továbbmegyünk, hamarosan láthatunk egy hozzánk hasonlóan szomorú szemű egyedekből álló szürke-marha csordát, majd egy lovardához érkezünk. A lovaglás áráról már elmondható, hogy baráti. Esetleg beülhetünk a „Foltos lóhoz” címzett étkezdébe, mely nevét egy valóban ott élő, klasszikus tehénre emlékeztető jószágról kapta. De ezt mi már nem teszteltük.
A medvefarmon és környékén eltöltött három óránk így is gyorsan, szinte észrevétlenül szállt el.
Szöveg: Villax Richárd fotók. V. Kovács Krisztina
