2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » „Teltházas” szarvasbőgés-hallgató vonatozás a Hegyközben

„Teltházas” szarvasbőgés-hallgató vonatozás a Hegyközben

Több mint kétszázan vettek részt szombaton az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága által szervezett szarvasbőgés-hallgató vonatozáson. Akkora volt az érdeklődés, hogy már napokkal korábban minden helyet lefoglaltak. A Pálházi Állami Erdei Vasút három szerelvénye, összesen kilenc kocsival szállította az utasokat a Kemence-patak völgyébe, akiket több helyszínen vártak érdekes programokkal a szervezők.

Kemence-patakon Mihók István, a Hernádvölgyi Erdészeti Igazgatóság igazgatója a sebzett vad felkutatásában használatos vérebeket mutatta be, Hevessy Gábor pedig a zempléni gombafajtákat ismertette.

Kőkapun Molnár Renátó, a magyar szarvasbőgő válogatott tagja tartott bemutatót. Bótáné Batta Olga, a Bükki Vadászkürtösök vezetője a – a kürtölésen túl – a vadfajokról beszélt elsősorban a gyerekeknek, akik rendkívül nagy számban vettek részt a programon. Visszaérve Kemence-patakra Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke a teríték elkészítésének szabályairól beszélt, természetesen egy teríték mellett.

Aki kedvet kapott a szarvasbőgés-hallgató vonatozáshoz, a mostani hétvégén is részt vehet egy hasonló programon. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. szervezésében szeptember 30-án ugyanis a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton közlekedik a Vadászkürt Expressz Andókútra. További információ az erdőgazdaság internetes oldalán (www.eszakerdo.hu) található.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp