2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Látogatókban és hulladékos élményben gazdag volt a KUKAkulTÚRA nyílt nap

Látogatókban és hulladékos élményben gazdag volt a KUKAkulTÚRA nyílt nap

Hagyományteremtő szándékkal kezdeményezte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) a KUKAkulTÚRA elnevezésű nyílt napot, amelyhez partnernek országszerte 45 településen összesen 65 hulladékfeldolgozással, illetve -hasznosítással foglalkozó cég csatlakozott. A szeptember 29-ére meghirdetett nyílt napon – az előzetes összesítés szerint – országszerte 3-3,5 ezer érdeklődő volt kíváncsi arra, hogy mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal, mielőtt végleg hasznosul. Az ilyen hulladékokat a KUKAkulTÚRA akció keretében a nagyközönség előtt a kapuikat megnyitó hulladékkezelő központokban, hulladékválogatókban, hasznosító üzemekben lehetett az „utolsó előtti útjukra” elkísérni.

Az első alkalommal meghirdetett eseményre olyan érdeklődőket vártak, akik már gyakorló szelektívhulladék-gyűjtők, vagy azzá szeretnének válni, s ehhez „megerősítést” igényelnek. Ezt úgy tudták elérni, hogy éltek a nyitott kapuk akció lehetőségével és személyesen győződhettek meg arról, mi is történik a lakóhelyi gyűjtőpontokról elszállított hulladékkal.

Voltak olyan nagyvárosok, ahol több cég is csatlakozott az OHÜ felhívásához. Így például Budapesten fél tucat hulladékfeldolgozó és/vagy -hasznosító várta az előzetesen bejelentkezőket. Volt olyan telep, ahol az egész naposra meghirdetett programra négy-öt látogató ment el, máshol viszont ennek öt-tízszerese, és több olyan is akadt, ahol kétszáz fölötti létszámot regisztráltak. Ilyen helyszín volt például a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. telephelye, ahol 10 és16 óra között 250 érdeklődőt fogadtak,.

A fővárosban, az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű telephelyén „csak” kétszázat, sőt akadt, aki lakótelepi környezetben tudta bemutatni (lásd keretes írásunkat) a feldolgozás, hasznosítás előtti munkafázist. A budapesti FEPAREC Papírhulladék Kereskedelmi és Újrahasznosító Kft.-nél az eseményre végül 68-an mentek el, ami a hét elején előzetesen jelentkezők számának csaknem tizenkétszerese…

A „műsor” mindegyik létesítményben lényegében azonos forgatókönyv szerint zajlott. Az érdeklődők arról győződhettek meg személyesen, hogy mi történik a telephelyre, az üzembe beszállított, szelektíven gyűjtött hulladékkal. Sokan ugyanis azért nem különítik el otthon a papír-, a műanyag, fém- és üveghulladékot, mert meggyőződésük szerint a szelektív gyűjtőhelyekről elszállított hulladékot „úgyis összeöntik”. Ez a téves elképzelés vagy arra vezethető vissza, hogy például a gyűjtőszigetnél megjelenő kukásautóba egymás után ürítik az egyes szelektívhulladék-gyűjtő edények tartalmát, vagy pedig arra, hogy az azonos hulladékot begyűjtő járat végállomásán még nem jártak, s elhiszik a szóbeszédet, miszerint a telepen összeöntik a rakományokat. Az előbbi esetben – a járdáról nézve – nem látható, hogy a speciálisan kialakított kukásautó belsejében jól elkülönített rekeszekbe, vagyis „szelektíven” helyezik az azonos típusú hulladékot, a telephelyeken pedig – amelyek a hétköznapokban szintén zárva vannak a nagyközönség előtt – a beérkező szállítóautó ugyancsak a megfelelő hulladékelosztó helyre üríti aktuális tartalmát.

Mindez kézzelfoghatóvá vált a KUKAkulTÚRÁN azok számára, akik személyesen meg akartak győződni arról, hogy hová kerül, mi lesz a sorsa az általuk szelektíven gyűjtött, elhelyezett hulladéknak. Mindegyik telephelyen kis csoportokban vezették végig az érdeklődőket, akik persze kérdezhettek is.

A telephelyektől kapott tájékoztatás szerint jellemzően családok jelentek meg. Meglehetősen sok fiatal érdeklődő volt, akik valamennyi helyszínen az ottani sajátosságoknak megfelelő hulladékfeldolgozási és -hasznosítási megoldásokat ismerhették meg. Ennek részeként nemcsak az üzemben folyó munkát, hanem a – főleg gyerekek számára érdekes – munkaeszközöket is meg lehetett tekinteni, ki lehetett próbálni. Így például a kukásautó vezetőfülkéből történő irányításában is részt lehetett venni. Emellett – a legtöbb helyszínen – mintegy kiegészítésként játékos, szórakoztató programokat, például kézműves bemutatókat, kukatologató versenyt is szerveztek, amihez a szellemi muníciót – ennek részeként a hulladékos totójátékot – a Nemzeti Környezetügyi Intézet megyei kirendeltségének munkatársai biztosították.

A nyílt napon részt vevő cégek közül többen is jelezték, hogy készek a folytatásra, készek hagyományossá tenni a nyílt nap akciót. E visszajelzésekre is alapozva a szervező OHÜ reményei szerint az első KUKAkulTÚRA híre, élménye a következő napokban, hetekben hatványozottan bejárja az országot, az iskolákat, és a személyesen szerzett élmények beszámolói alapján a kétkedők is belátják, hogy valóban jó helyre kerül az otthon nem fölöslegesen elkülönített és a szelektív gyűjtőhelyekre elvitt hulladék: a feldolgozás után újrahasznosított termékként a körforgás részévé válik és új életre kel…

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp