2024. 07. 12. péntek

Dalma, Izabella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

Florens 2015 Miskolcon

A ma már nemzetközi hírű Kocsonya Farsang és Operafesztivál városa, újabb nagy rendezvényre készül.

 Az elkövetkező években, e két sikeres rendezvény közé, egy tavaszi programot „nevelnek” fel, amelyet hagyományteremtő céllal, most első alkalommal rendeznek meg április 24-26. között, Florens 2015 néven. A rendezvény fővédnöke Dr. Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere lesz.

A korábbi virágkiállításokat alaposan kibővítve bevonják a kert, kertépítés mellett, a lakáskultúra, sőt a szabadidő területéről jelentkezőket is. Ezzel már, egy 4.500 négyzetmétert elérő, várhatóan nagy látogatottságra számot tartó kiállítást és vásárt tartanak.  Az időpont választás azt is biztosítja, hogy a zöldnövények mellett  az egynyári cserepes virágokat is láthat, vehet a látogató.

A Mesterek utcájában, minőségi munkáikat kínáló kézművesek várják a látogatókat, azok számára pedig, akik megéheztek, Miskolc nevének híréhez méltó gasztronómiai kínálattal állnak a rendelkezésre.

A rendezvény helyszíne festői környezetben, az Avas-hegy lábánál, ősfáktól hangulatos területen, a város központjában lesz.

A helyi virágtermesztést, virágkötészetet oktató iskolák is részt vesznek a programokban. A Mesekertben, az óvodás, kisiskolás gyerekek ültető edényt, földet és kis növényt kapnak és maguk elvégezhetik az ültetést. A kiállítás színpadán, a város iskoláinak legjobb előadóit, szakmai előadásokat, bemutatókat hallgathatnak, nézhetnek a látogatók és ismert előadóművészek produkciót élvezhetik.

A szakmai, kulturális és gasztronómiai programok mellett, különleges attrakciók is lesznek. Ilyen a miskolci Debreczeni Márton Szakképző Iskola által készített „virágkaleidoszkóp” is, melyben több négyzetméteren, egy színes virágképet raknak ki, amit az iskola tanulói – akár a látogatók instrukciói alapján – rendszeresen átrendeznek majd, újabb és újabb színes mintát kialakítva.

Egy látványos Miskolc feliratot is kiraknak majd virágokból, az első 300 látogató aktív közreműködésével.

De, lesz selfie park is, ahol különleges növények között készíthetünk képeket.

A Florens részeként, a városháza díszaulájában egy enteriőr kiállítást tartanak, mely két részből áll. Egyrészt, a helyi virágosok és iskolák versenyeznek egy-egy tavaszi képpel, másrészt az óvodák egy négyzetméteres „Tündérkert” enteriőr munkáikkal

Összességében, a szervezők abban bíznak, hogy segítséget nyújthatnak a kert-, virág-, és a lakás kultúra rangjának emeléséhez is!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…