2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Elsőszülött bölényborjú Miskolcon

Elsőszülött bölényborjú Miskolcon

Megszületett a Miskolci Állatkert első európai bölény borja. A kis bikaborjú augusztus végén jött a világra. Míg az első napokat többnyire pihenéssel töltötte, addig ma már egyre gyakrabban követi anyját és a többi felnőtt állatot. Az újszülöttel együtt így már 5 fősre gyarapodott az állatkert bölény csordája.


A Miskolci Állatkert első bölényei 2016-ban érkeztek meg, majd 2017-ben lett négytagú a csapat. Az akkor még fiatal állatok most lettek elég idősek ahhoz, hogy szaporodjanak is, így megszülethetett az első miskolci bölényborjú. Az utód anyja az elsőként Miskolcra érkezett bölény, amely Nagykanizsa közeléből, egy vadaskertből, míg az apa a Pozsonyi Állatkertből került Miskolcra. A bikaborjú, a patások többségéhez hasonlóan nagyon fejletten jött a világra, születése után pár órával már anyjával együtt sétált.

Az európai bölény (Bison bonasus) Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A vadászat hatására az elmúlt évszázadokban élőhelyein fokozatosan kipusztult. Magyarországon is élt egykor európai bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított. Az utolsó magyar bölényt feltételezések szerint Erdélyben, a borgói Plaj-magaslaton 1762-ben ejtették el. Az utolsó vadon élő egyedét pedig minden bizonnyal 1925-ben pusztították el a lengyelországi Bialowieza-i őserdőben. Szerencsére az állatkertek erőfeszítései meghozták eredményüket: állománya folyamatosan növekedett, így az 1950-es évek óta több helyre is sikeresen visszatelepítették. Manapság közel 2.000 bölény él szabadon Lengyelországban, Fehéroroszországban, Oroszországban, Ukrajnában, Szlovákiában és Romániában. Az európai állatkertek ma is összehangolt tenyészprogram keretében tartják a bölényeket, hogy segíteni tudják a faj hosszú távú fennmaradását.

Az európai bölények párzási ideje az őszi hónapokra esik. Ezt követően, mintegy 9 hónapos vemhesség után a következő év nyarán jönnek világra a borjak, amelyek bár néhány hetes korukban már megeszik a felnőttek táplálékát, de 6-8 hónapos korukig anyatejet is fogyasztanak. Ivarérettségüket 2-3 éves korukban érik el. A Miskolcon világra jött borjú is várhatóan eddig lesz itt látható, majd a faj tenyészprogramjának keretében más állatkertbe kerül.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp