2024. 06. 14. péntek

Vazul
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

BioForum Budapest

BioForum – Central European Forum of Biotechology and Innovative Bioeconomy néven rendezett konferenciát a Biotech Consulting lengyel tanácsadó cég. A konferenciasorozat Közép-Európa legnagyobb ágazati rendezvényének számít. Az idei már a 12. BioForum volt, a házigazda most első alkalommal volt Budapest. A május 22-23-án megrendezett komplex rendezvényre (konferencia, kiállítás és nemzetközi üzletember találkozó) közel 100 érdekelt cég látogatott el. Együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Biotechnológia Szövetség, illetve a két éve a szervezet támogatásával létrehozott Lengyel Biotechnológiai Szövetség. A megállapodás sarkalatos pontja a jövőbeni közös fellépés olyan jelentős piacokon, mint az amerikai és az ázsiai, mivel ezeken együtt erősebb és versenyképesebb tud lenni a két szövetség.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) is előadást tartott a konferencián a kkv-k nemzetköziesedését célzó szolgáltatásairól, különös tekintettel az Enterprise Europe Network (EEN) nyújtotta lehetőségekről. Az EEN a világ legnagyobb és az EU egyetlen vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó hálózata. A hazai konzorciumot a HITA koordinálja és vezeti. Az Enterprise Europe Network két kiemelt térítésmentes exportfejlesztési eszköze a nemzetközi üzleti partnerkereső, illetve az innovációs partnerkereső szolgáltatás, amely adatbázis támogatással, világszerte 54 országban elérhető. Segítségével nemzetközi szintű kapcsolatot tudnak létesíteni a regisztráló cégek egy kereshető, angol nyelvű, online felület segítségével, amelyben mind üzleti, mind innovációs szempontból több ezer nemzetközi partnerprofil található.
A szolgáltatás az alábbi linkeken érhető el.
www.enterpriseeurope.hu/szolgaltatasaink/uzleti-partnerkereso-adatbazis 
www.enterpriseeurope.hu/szolgaltatasaink/innovacios-partnerkereso-adatbazis

Háttérinformáció:
A BioForum mottója a regionális élettudományi ágazat fejlődésének elősegítése, a régióban megtalálható innovatív cégek támogatása, partnerkapcsolatok létrehozása által. Célja, hogy a kizárólagos nyugati piaci orientáció helyett a regionális szereplők között alakítson ki dialógust és üzleti együttműködéseket, tekintettel a gazdasági környezet és a fejlettségi szint hasonlóságaira.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek