2024. 07. 12. péntek

Dalma, Izabella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF
Az erdő kincsei

Az erdő kincsei

Az erdő kincseiMa nyílt „Az erdő kincsei” címmel, a Holcim Hungária Zrt. által rendezett kiállítás, melyet könyvbemutató kísért a Miskolci Nemzeti Színházban. A cég dolgozói által készített fotókból összeállított tárlattal a magyarországi erdők természeti értékeire szeretnék ráirányítani a figyelmet. A kiállítást Dombovári Tibor, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének tagja és Márta Irén a Holcim Hungária Zrt. Kommunikációs igazgatója nyitotta meg.

A tavasszal kiírt fotópályázatra a vállalkozó kedvű holcimes dolgozók az erdő kincseiről készült képeiket küldhették be, melyek közül egy háromtagú szakértő zsűri: Kármán Balázs (fotóművész), Nagy Z. László (fotográfus) és Zsila Sándor (fotóművész) választották ki a legszebbeket.

A 41 munkatárs, 1455 fotója közül, a legkiemelkedőbb alkotások tekinthetők meg a kiállításon. A tárlat mellett fotóalbum is készült a képekből. A könyv mellékleteként összeállított cd-n megtalálható a Zsila Sándoráltal a képekből Kövi Szabolcs zenéjére komponált kisfilm, de további fotók, sőt a Holcim Hungária Zrt. 2008-as eredményeit bemutató fenntarthatósági jelentése is.

Az erdő kincseiA zsűri Gerecsei Zoltán „Menekülés” és Szeles Viktor „Tükörkép” című alkotását ítélte a legszebbnek, második díjjal Bordás Kinga „Magányosan” és Gútay Lilla „A fény felé” című fotóját jutalmazták, míg a harmadik helyezett Nádler Adrienn „Gesztenyefa-sor” és Pluzsik Tamás „Hóesés után” című fényképe lett. – Egy régi mondás szerint a férfi attól válik igazán férfivá, ha gyermekei vannak, otthont teremtett és legalább egy fát is ültetett életében. Amíg az első kettőt könnyű megérteni, hiszen minden társadalom gondoskodni kíván saját túléléséről, addig érdekes megfigyelni azősidők óta létező fák jelentőségét. A fa, az erő, a kitartás és a hosszú élet szimbóluma lett jóval az előtt, hogy fontossága az ökoszisztéma számára is tudományos bizonyítást nyert.” – mondta Richard Skene a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója. ” Tavaly már volt egy hasonló kezdeményezésünk, akkor a vízről alkothattak munkatársaink, idén pedig az erdő szépségeit festhették meg fényképezőik segítségével. Ennek apropója, hogy a Nyergesújfalura tervezett mcementgyár építése kapcsán 33 hektár erdőt kíván telepíteni majd a Holcim.” – emelte ki Márta Irén kommunikációs igazgató.

„Az erdő kincsei” című kiállítás 2010. január 22-e és 2010. február 5-e között tekinthető meg Miskolcon, a Nemzeti Színház aulájában, a színházi előadások ideje alatt.

Fotók:OL.

 

Az erdő kincsei Az erdő kincsei Az erdő kincsei Az erdő kincsei Az erdő kincsei Az erdő kincsei

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…