2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Új életet kezdett Mohamed Fatima

Új életet kezdett Mohamed Fatima. Az énekesnő életében a Fekete Vonat búcsúkoncertjével lezárult egy korszak, mostantól saját zenekarával áll majd színpadra, amelyben aktív szerepet vállal Pityinger Péter, azaz KicsiDope is. Az új formációt hamarosan a közönség is megismerheti, Fatima pedig saját és a Fekete Vonat régi slágerei mellett új dalokon is dolgozik, és elárulta, soha nem érezte magát ennyire a helyén a színpadon.

Megalapította élete első saját zenekarát Mohamed Fatima, aki a színpadon csupa olyan emberrel veszi körül magát, akikkel együtt nőtt fel a nyolcadik kerületben, és akik mind a hazai zenei élet kiválóságai. Az énekesnő közel három hónapja próbál csapatával, és úgy érezte, ideje közönség elé állni.

„Ha őszinte akarok lenni, soha nem éreztem még magam ilyen jól a színpadon. A Fekete Vonat koncertjével életemnek egy szakasza lezárult, és valami újba kezdtem, új emberekkel. A dalok úgy szólalnak meg ebben a formációban, hogy el sem hiszem, fantasztikusan érzem magam a színpadon. Eddig soha nem volt saját zenekarom, vendégként vettem részt különböző produkciókban, ahol mindig meg akartam felelni. Ez most más, rólunk szól, igazi örömzene. Így a közönség olyan oldalamat ismerheti meg, amit eddig soha, a vicces, a bolondos, az énekes és a rapper énem egyszerre lesz jelen a koncerteken – árulta el Fatima. – Dalok tekintetében elsősorban a saját slágereim közül válogattunk a koncertprogramba, a Ragyog a szívem lemezemről, de a Fekete Vonat legismertebb slágereit is feldolgoztuk, és új szerzemények is helyet kaptak a műsorban. A zenekar tagjai egytől egyig fantasztikus művészek, azonnal volt közöttünk kémia, KicsiDope-al és a többiekkel pedig nemcsak szakmailag, emberileg is nagyon jól működünk együtt. A koncertjeinken pedig vendégként Dopeman is feltűnik majd.

Az énekesnő és zenekara májusban már készen áll a színpadra lépésre, és egy budapesti klubkoncerttel indítanák a szezont, amelynek részleteit későbbre ígérte.

A FatimaYolSoul produkció bemutatkozó videója:

A zenekarról:
A zongorista Balázs József, a Balázs Elémér Group művésze, akiről nemrégiben a HBO Csillagfény távolság címmel dokumentumfilmet forgatott.
A gitárnál a Hol van az a lány zeneszerzője, szövegírója, a Fekete Vonat zenekart megálmodó Dopeman öccse, Pityinger Péter, azaz KicsiDope áll.
A dobos Czibere József, akik Katona Klári zenekarának tagja volt és fellépett mint session zenész az LGT koncertjein. Turnézott Victor Davis zenekarában, s jelenleg a Balázs Elemér Group tagja.
A basszusgitáros Radics József, jelenleg több jazz zenekarban is rendszeresen muzsikáló Fonogram-díjas művész.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…