2024. 02. 27. kedd

Edina
1 EUR 390 HUF
1 GBP 456 HUF

Végre győzelem!

Hosszú idő után sikerült eredményesen befejezni egy komoly versenyt a Szilágyi-Váradi párosnak.
A 44. Croatia Rallye-n megnyerték az „N” csoportot és az összetett 11. helyére kormányozták a Mitsubishit a nagyon nehéz, felhordásos versenyen.

Szilágyi János: Nagyon elégedett vagyok az autóval, szenzációs volt. Az eredménnyel úgyszintén, bár nem igazán volt kivel versenyezni, hiszen minden régi ellenfelem R5-ös kocsira váltott, így a top 10-re esélyünk sem volt. Volt egy-két meleg pontja a versenynek, többször is jártunk árokban, de mindannyiszor szerencsénk volt és olyan helyen történt, ahol semmi nem volt útban. Utólag kiderült, hogy 3 kerék hajtással mentünk, mert a jobb hátsó kerék semmit nem csinált. Majd difit cseréltünk, meg a biztonság kedvéért féltengelyt is, utána már nem fordult elő hasonló. Nagyon kihordásosak voltak a pályák, végig észnél kellett lenni.
Szerencsére az idő is kegyeibe fogadta versenyt, így erre sem lehetett panasz. 2. nap még elkövettem egy hibát, túl kemény gumikat tettem fel az első körre, így az nagyon csúszkálósra sikerült, de a kategória elsőségünket ez sem veszélyeztette. Köszönjük a támogatóinknak a bizalmat!

Fotó: Zentai Gábor

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek