2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Varázslatos vendégsiker Veszprémben!

Varázslatos vendégsiker Veszprémben!

Saját pályáján sikerült legyőzni az alapszakasz összesített bajnokát.
Gyászszünet előzte meg az NB I/B-s kosárlabda bajnokság elődöntőjének első felvonását. A fekete pólóban felsorakozó MEAFC játékosok és a jelenlévők egy perces néma csenddel emlékeztek a miskolciak hőn szeretett és tisztelt sportvezetőjére, Szaniszló Sándorra.

Szögi és Drahos pontjaival remekül kezdett a vendég Miskolc (0-7), ám Kalló és Pavlovic kosaraival pillanatok alatt kiegyenlített a házigazda. A folytatásban leginkább belső játékra rendezkedett be a nyugati bajnok. Percekig fej-fej mellett haladtak a csapatok, Kámán, a szerb légiós, Pavlovic és Hegedűs is rutinos megoldásokkal jutott el a gyűrűig, ám Szepesi és Price öt pontjára már nem érkezett azonnali válasz. A MEAFC esetében jobban eloszlottak a feladatok, így az első negyedben már nyolc borsodi legény is dobott kosarat. A lendületes és pontgazdag nyitányt Endrész közelije zárta le (24-27).
Orosz hálálta meg kétszer is triplával a rá kiforgatott figurát, amit Szögi is eredményesen másolt le. Mivel a miskolciak védekezésben is felvették a kesztyűt, így a különbség lassan, de biztosan 10 pont környékén állandósult. Mindkét gárda folyamatosan forgatta játékosait, ám a negyed egyértelműen az ekkor igencsak koncentrált csapatjátékot produkáló miskolciaké lett (38-49).
A fordulást követően leginkább a kemény játék dominált, amihez mind a két csapat igyekezett alkalmazkodni. Érdekesség, hogy csak ebben a játérészben összesen 23 büntetőt dobhattak a pályán lévő játékosok. A Veszprém – Pavlovic 2 pontját leszámítva –  csak Kámán és Jilling révén szerzett pontot, míg a vendégek az eredményes Price, Lippai, Takács, Endrész négyes mellett egy 10 perc alatt 10 pontos Szögivel is rendelkeztek (56-67).
Price kosara nyitotta az utolsó részt, amire Kámán, majd Hegedűs is reagált. Mivel az egyre keményebb védekezés átvette az irányítást a pontszerzés felett, az amerikai center – és a mérkőzés – újabb találatára egészen a negyed 6. percéig várni kellett (60-71). Fontos szituációban a hazaiak kétszer is visszaszerezték a lepattanójukat, így a korábbi sokszoros válogatott Kámán sikeres triplája utolsó rohamra szólíthatta csapatát. Elég volt két vendég megingás és Pavlovic máris négy pontot szerezhetett. A slusszpoén ismét Kámáné volt, újabb hármasa a gyűrű „orráról” magasra pattanva végül csont nélkül hullott a kosárba. Nem mindennapi, mondhatni szerencsés találat volt, ám ahhoz elég, hogy teljesen nyílttá tegye az elődöntőhöz méltó mérkőzés végjátékát (70-71). A MEAFC jó védekezését követően Drahos indította Takácsot, ám a robogó kisember ziccerére Kámán közelije volt a felelet. Fél percen belül járt az idő, amikor Drahos értékesítette mindkét büntetőjét, az utolsó kihagyott hazai dobást pedig Price kaparintotta meg. A labda Takácshoz került, aki ellen kisvártatva kétszer is szabálytalankodtak, így az újabb négy jó büntető véglegesítette a Miskolc idegenbeli sikerét (72-79).
A MEAFC óriási fegyvertényt hajtott végre győzelmével, hiszen az alapszakaszt tekintve a Nyugati – és az összesített – bajnok Veszprém otthonából sikerült előnnyel távozni.
Az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki elődöntő párharc következő felvonása két hét múlva szombaton, 2017. május 13-án lesz Miskolcon, a Generali Arénában!
Így tovább, Fiúk!
Hajrá, MEAFC!

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MEAFC 72-79 (24-27, 14-22, 18-18, 16-12)
NB I/B Bajnoki elődöntő 1. mérkőzés. Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 150 néző.
Vezette: Farkas Gábor, Vida Béla, Gyuris Péter.
Veszprém: Simon (2), Kalló (7), Kámán (25/9), Körtélyesi (4), Pavlovic (13). Csere: Jilling (14/3), Hegedűs (5), Helmeczi (2), Szűcs. Edző: Mérész Csaba.
MEAFC: Szögi (20/6), Drahos (7), Máté (7/3), Lippai (6), Price (13). Csere: Takács (14), Orosz (6/6), Endrész (4), Szepesi (2), Szojka. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Minden nehézség ellenére sikerült méltóképpen képviselnünk Szaniszló Sanyi bácsi emlékét, aki a végjátékban érezhető módon segített minket odafentről. Büszke vagyok a játékosokra és a MEAFC-ra a példaértékű helytállásért

Fotók forrása: foto24.hu és MEAFC

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp