2024. 03. 4. hétfő

Kázmér
1 EUR 393 HUF
1 GBP 459 HUF

Triatlonújváros ismét kitesz magáért

A HANGULAT IDÉN IS REMEKNEK ÍGÉRKEZIK.A legmerészebb álmokat is túlszárnyalva, de eljött: augusztus közepén – a földkerekségen egyedülálló módon – már 15. alkalommal adhat otthont triatlon világkupa-futamnak Tiszaújváros. Az elitversenyhez tizenharmadik esztendeje csatlakozik a TVK Triatlon Nagyhét, mely augusztus 6-tól kilenc napon át kínál igényes sportolási és kikapcsolódási lehetőséget az ittenieknek, valamint az ide látogató több ezer hazai és külföldi érdeklődőnek,-írja a tiszaujvaros.hu

Az idén is fantasztikusnak ígérkező sorozat kiváló alkalmat kínált arra, hogy a tiszaújvárosi triatlon események „perpetum mobile-jével”, dr. Márkus Gáborral, a TVK-Mali Triatlon Klub elnökével beszélgessünk. Mivel jómagam két évtizede, az első Tisza Triatlontól kezdve – eleinte
még lelkes amatőr versenyzőként , majd 17-18 éve újságíróként– rendszeres résztvevője, krónikása vagyok a helyi erőpróbáknak, talán megbocsájtják a Kedves Olvasók, ha tegeződöm riportalanyommal, aki régóta megtisztel barátságával.

Összefogás a helyiekkel

– A naptárra nézve adja magát az első kérdés: három héttel az idei start előtt, hogy érzed magad?
– Bár most egy hűvös irodában ülünk, ahol a kánikulát is el lehet viselni, ha elmennénk a laborba és megnézetnénk az adrenalin-szintemet, az bizony a Nagyhét közeledtével valószínű, hogy nem férne bele a normál tartományba. A hosszú évek során megszerzett nagy rutinunk ellenére is megvannak a hibázási lehetőségek, így persze, hogy sokat izgulok, „rágódok” a dolgokon. Az idei újdonságok közül azt hiszem az a legnagyobb, hogy ismét meg tudjuk rendezni ezt a szériát. A városi önkormányzattal kötött a TVK-Mali Triatlon Klub egy együttműködési szerződést, melyet tavasszal sajtótájékoztató keretén belül jelentettünk be Bráz György polgármesterrel és dr. Fülöp György alpolgármesterrel, a Nagyhét önkormányzati operatív koordinátorával.Az önkormányzat kinyilvánította, hogy továbbra is fontos számára ez az esemény, ezért is határozhattuk meg az együttműködés jogi és tárgyi feltételeit. Megjegyzem, hogy papír nélkül is hasonlóképpen működött köztünk ez a dolog. A Szervező Bizottság (SZB) élén nincs elnök, két társelnök funkcionál, Bráz György és jómagam. Ehhez társul még az én esetemben a főrendezői titulus, hiszen az operatív feladatokat is én végzem.
Í- Szemérmeskedhetnénk, de bizony a programok sokszínűsége, a mindenkori kínálat, a színvonal az anyagiak függvénye is. A forrásoldalról, annak megteremtésének folyamatábólmit emelnél ki?
– Hála Istennek a főtámogatók, élükön Tiszaújváros önkormányzatával, továbbá a Tiszaújváros jövőjéért Alapítvány, a TVK, az AES, a Jabil megmaradtak és mindig sikerült újabbakat is megnyernünk, magunk mellé állítanunk. Ebben az évben először a Nagyhét napjait egy-egy szponzorról neveztük el, ezzel is megköszönve támogatásukat. Sok mendemondával ellentétben az, hogy én az SZB társelnöke vagyok, nem azt jelenti, hogy ez az én rendezvényem, hanem a TVKMali TK vállalkozása. Bármennyire is szokatlan lehet ez a mai világban, én mindezt társadalmi munkában, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzem, de természetesen arra törekszünk, hogy a rendezvény sikeres legyen, a résztvevők jól érezzék magukat és mindez a klubnak se legyen financiálisan megterhelő. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a pozitív mérleg egyesületünk működőképességének egyik pillére. A sportversenyek mellett legalább olyan súllyal esik latba a kulturális és gasztronómiai kínálat is. A kezdeteknél megfogalmazódott egy elvárás, mely szerint minél több helyi vállalkozóval működjünk együtt ezen a területen. 1997-ben így is indultunk, ami 2000-ig tartott, amikor is a helyi vállalkozók nem láttak a vk-ban, a Nagyhétben nagy üzletet. E miatt kénytelenek voltunk lépni. A vendéglátásban a legutóbbi négy évben itt dolgozó debreceni vállalkozás minden szempontból igényes szolgáltatást nyújtott, alkalmazva közben helyieket is. Úgynevezett generálkivitelező azóta sem jelentkezett a városból. Örömömre szolgált, hogy ebben az évben, a Hotel Phőnix éttermének vezetője, Kóródi Sándor vett egy mély lélegzetet és elvállalta a komplett vendéglátóipari szolgáltatást, több helyi alvállalkozó bevonásával. Nagyon szurkolok nekik, egyben remélem, hogy olyan színvonalon tudják mindezt lebonyolítani, mint a korábbi „idegenlégiósok”. Mivel a koncertek, a sportprogramok – több, mint 60 programelemről beszélhetünk – ingyenesek,
és a játszóparkért is csak jelképes, 200 forintot kell fizetni, sokkal több pénz juthat a sörre, üdítőre, étkezésre, a fagyira. Erre alapozva remélem a közönség, megfelelő fogyasztásával is hozzájárul majd ahhoz, hogy folyamatosan, hosszú távon fenntartható legyen a lakosság igényeinek megfelelő vendéglátási szint.

Szükség van a Nagyhétre

– Óriási munkát végzel, mely óriási energiákat igényel. Honnan jön mindez, miből merítesz erőt még mindig, nap mint nap?
– Az olvasók, a tiszaújvárosiak nagy része előtt nyitott könyv az én életem. húsz évvel ezelőtt nagyon megtetszett a triatlon, így elhatároztam, hogy ezt a városban is meg kell honosítani. Az a kis mikroközösség, akikkel ezt akkor megvalósítottuk, egyre nőtt, egyre többen csatlakoztak hozzánk, kialakult egy igazi csapat. Azok a gyerekek – a sajátjaim is – , akik sportoltak a klubban, legfőképpen szüleik szponzorálására számíthattak. Nagyon sokan ma is velünk vannak és sokat segítenek a versenyeken. Legendássá vált közösségünk, miközben rengeteg közös versenyen vettünk részt. 1997-ben, amikor Spanyolországban, testvéregyesületünknél edzőtáborozott a csapat, a szülőket is meghívták. Két nagy busszal mentünk baszk földre, ahol életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Az összetartó „magnak” azóta is szívügye, hogy versenyeink profi módon legyenek megszervezve. Szakmai hiúságunk nem változott, mint eddig, mindig, most is azért dolgozunk, hogy a nemzetközi szövetség 2011- ben ismét elismerésre méltónak ítélje munkánkat. A nagy törés 1998 nyarán következett be, amikor olimpikon fiam tragikus halála után megbénult családunk élete. Akkor nem hittem, hogy a sportág mellett tudok maradni. A közmondás szerint az idő mindent megold, de ez nem teljesen így van! A tragédiát sosem lehet elfelejteni, együtt kell vele élni. A családdal átbeszélve a dolgot, úgy döntöttem, hogy azzal teszek legtöbbet Gábor emlékéért, ha folytatom.Azóta egyfajta küldetéstudattal cselekszem, azért, hogy minél több embernek, sportolónak és sportbarátnak, érdeklődőnek tegyek jót, szerezzek örömet. Az évek múlásával, hiszen már a 63. életévemet taposom, az erőm kicsit fogy, de, amíg bírom magam és a városnak is szüksége van erre az eseménysorozatra, addig megpróbálom tovább csinálni, önzetlenül, úgy, mint eddig.Minden kritikai hangot meghallok, de látom, érzem azt, hogy a város jelentős része igényli ezt a rendezvényt. Sajnos olyan a családok többségének helyzete, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak nyaralni, vagy nívós koncertekre váltsanak belépőjegyeket. A kikapcsolódás, a szórakozás, a koncertek itt, a város tradicionális
eseményén, ünnepén, ha úgy tetszik „búcsúján”, azaz a Nagyhéten sokaknak megadatik. 1976-ban, amikor a városba kerültem, még sokáig hazajártam szüleimhez hétvégéken, mert nagyon csendes volt a város. Akkoriban még kevés volt errefelé a lokálpatrióta érzület. Jó érzéssel, emelt fővel gondolok arra, hogy ennek kialakulásában – a Nagyhéten keresztül – én is hozzá tudtam járulni. Magam is tapasztalom, de számtalan viszszajelzésből is kiszűrhető, hogy Tiszaújváros neve abszolút pozitív értelemben fonódott össze a triatlonnal, ami azt gondolom egyaránt jó településünknek, a megyének és Magyarországnak.

Színpadi és sportos újdonságok

– Ejtsünk néhány szót az idei újdonságokról!
– A tavaly debütált KreAktív színpad körül egy igényes kerthelyiséget szeretnénk kialakítani. A KreAktívon sokkal több és nívósabb koncert lesz. Hogy megfeleljünk a pihenni vágyóknak is, 22 órakor befejeződnek a nagyszínpadi produkciók, a kisszínpadon pedig sokkal alacsonyabb lesz a hangerő, de itt se a végtelenségig zenélnek majd. Sokszor nagy a nyomás felénk, hogy még ne hagyjuk abba, mert sokan jól szórakoznak, mondván: „csak egy hét a nagy élet, utána úgy is lecsendesedik a város”. A másik oldal igényeit is figyelembe véve, meg kell találnunk a helyes arányokat. A zenei programokat illetően igyekeztünk az aktuális sztárokat meghívni, de természetesen a „Nagy Öregek” közül is jó néhányan fellépnek.
– Te személy szerint melyik koncertet várod a legjobban?
– Nagyon sok előadást kíváncsian várok, de toronymagasan kiemelkedik közülük a Csík zenekar koncertje, és az általam az idei Csillag születik vetélkedő igazi győztesének tartott Szabó Ádám produkciója.
– Meglepődnék, ha 2011-ben a „sportétlap” nem módosult volna. Ezen a téren milyen változásokról számolhatunk be?
– Az egyik sportos újdonság a sárkányhajó verseny lesz. Hetes-kenujainkat nem lehet már tovább foltozni, vízre tenni, így nagyon jókor jött a helyi, új kajak-kenu és sárkányhajó egyesület megkeresése, mely szerint ők szívesen segítenek egy ilyen erőpróba lebonyolításában. Nagyon örülök annak is, hogy a Tiszaújvárosi Phőnix KK magáénak tekinti a streetball torna levezénylését. Ebből az apropóból említhetem a sakk klubot és a labdarúgás két nagy helyi öregjét, Tóth Lajost és Toperczer Tibort, vagy, ahogy a városlakók ismerik őket, Totyát és Topit is, akik a lábtenisz tornát szervezik, rendezik. Új elem az „Olimpia és a nevelés” címet viselő vándorkiállítás is, melynek megnyitójára a kiállítóterembe várjuk dr. Jakabházyné Mező Máriát, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) főtitkárát és Balogh Gábort, a miniszterelnök sporttanácsadóját. Egyre népszerűbb a junior Európa-kupa sorozatunk, melyet jól példáz, hogy a tavalyi szingapúri ifjúsági olimpiai két érmese is rajthoz áll nálunk. Bízom benne, hogy nagy nézőszámot vonz majd a helyszínre aMagyarországon először megrendezendő Magyar Utánpótlás Gála, mely az FSA és a Vision támogatásával az egyik legjobban díjazott hazai triatlon verseny lesz . A meghívott legjobb 16-16, serdülő és gyermek korosztályos fiú és leány között klubunk nagyon tehetséges fiataljaiból heten-nyolcan is ott lesznek.

Nemzetközi elismertség

– Sokszor mondogatjuk egymásnak, hogy mennyire repül az idő és tényleg, nem is olyan régen volt 1997, az első tiszaújvárosi világkupa-futam…
– Álmomban sem gondoltam, hogy 2011- re ennyi, szám szerint tizennégy világkupa lesz mögöttünk, miközben változatlanul benne vagyunk a nemzetközi triatlon vérkeringésében. Ebben az évben olyan városokban van európai olimpiai kvalifikációs verseny, mint Madrid, London, Hamburg, Kitzbühel és Tiszaújváros. Ha feltenném a kérdést, hogy ezek közül melyik város a kakukktojás, ugye mindenki tudná a választ. Ezért is vagyok büszke a versenyünkre. Elismertségünk, közös sikerünk köszönhető a városnak, a támogatóknak, a sok önkéntesnek és nem utolsó sorban az itt élő embereknek, akik olyan hangulatot teremtenek, hogy már 1999-ben megkaptuk az „ITU legjobban rendezett, legjobb hangulatú világkupája” címet. Az évek során a hangulat és a rendezés színvonala is megmaradt, de, ha visszatérünk az előző városokhoz, az ő lehetőségeik ma is sokkal komolyabbak. Ennek ellenére, bizonyítandó, hogy jól végezzük a dolgunkat, rangos kitüntetésekkel illették ténykedésünket, úgy, mint – a teljesség igénye nélkül – B-A-Z Megye Marketing-díja (2003), a B-A-Z Megyei Közgyűlés Alkotói- díja (2004), a tiszaújvárosi önkormányzat Szent István-emlékérme (2008). Én is számos elismerést kaptam eddigi munkámért. Többek között 2006-ban, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) lausanne-i kongresszusán, amikor is lobbiztunk a budapesti vb-döntő rendezésért, melyet 2010-re el is nyertünk, másodikként átvehettem az ITU, a „világ triatlon sportjának szolgálatért” odaítélendő Michel Gignoux-díját, amit kétévente adnak. Az első díjazott a kanadai Al Fischer volt, aki segítette, támogatta az ITU iroda megalapítását Vancouverben. Erre a szakmai elismerésre érthető módon kiemelten büszke vagyok. Tudom, hogy ez a díj nem egy személyben nekem szól, hanem mindazoknak is, akik a tiszaújvárosi triatlonban napjainkig lelkiismeretesen, becsülettel tevékenykednek, a támogatóknak, a városnak, azoknak, akik befogadták rendezvényünket, segítik törekvéseinket. 2009-ben a Nemzetközi Triatlon Szövetségtől (ITU) elsőként mi nyertük el az akkreditált nemzetközi edzőközpont titulust. Azóta is számos nemzetközi edzőtábort bonyolítottunk le sikerrel. Közben vezetőedzőnk, Lehmann Tibor és tudományos tanácsadónk, dr. Szakály Zsolt megszerezte az ITU nemzetközi edzői minősítés II. fokozatát, mellyel Magyarországon csak ők ketten rendelkeznek. Talán nem tűnik elfogultságnak, ha egy mondat erejéig megemlítem, hogy a nálunk versenyigazgatóként ténykedő Gergő fiam mára az ITU magas beosztású sportvezetője, három olimpián járt, negyedik ötkarikás játékára készülő sportigazgatója lett.

Óriási az érdeklődés

– Hogy áll a nevezési lista, mennyire nagy a tülekedés a tiszaújvárosi vk-indulásért?
– Az 1991-ben, az amerikai St. Croix városában „elrajtolt” ITU világkupa sorozat idén húsz esztendős. Másik jubileum, hogy augusztus 14-én mi, a világon egyedülálló módon 15. alkalommal – ráadásul megszakítás nélkül – rendezhetjük meg világkupánkat. Futamunk iránt óriási az érdeklődés. A nőknél 137-en neveztek eddig a 75 helyre, a férfiaknál ez a szám még „brutálisabb”, 189 jelentkező, a szintén 75 helyre! Összesen 36 országból várunk sportolókat. Új nemzet Ecuador, Mauritius és Kolumbia. Ez is mutatja, hogy milyen kiélezett küzdelem folyik az olimpiai részvételért, így csak 4-4 magyar tud elindulni nálunk. A tiszaújvárosi színeket képviselő Tóth Zsófia és Rendes Csaba természetesen ott lesz a rajtnál. Ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom a tiszaújvárosiakat, a vendégeket nem csak a vk-ra, hanem mind a kilenc napra. Bízom benne, hogy minél többen látogatnak ki a pályákhoz, a térre, a színpadokhoz.
– Az ünnepélyes eredményhirdetés, a zárókoncert után ezúttal is tűzijátékkal búcsúzik a Nagyhét?
– Eddig tűzijátékkal zártunk, de idén ez elmarad. Nem lenne túl szerencsés, hogy – az augusztus 20-i eseményt figyelembe véve – egy héten belül két tűzijátékot is rendeznének a Dísztó fölött. Vélhetően sokak számára kellemes meglepetést okozunk majd a búcsút jelentő, de más jellegű tüzes produkcióval…

Szűcs István

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hadüzenet összefogással
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 nyarán alakított munkacsoportot az illegális dohánykereskedelemmel szemben. A legújabb intézkedés részeként a …