2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Sztankovics Anna karsérüléssel is döntőzött Franciaországbn

Sztankovics Anna karsérüléssel is döntőzött Franciaországbn

A Mare Nostrum-sorozat múlt heti franciaországi állomásán 100 méter mellen a B-döntőt megnyerte, 50 mellen pedig egy nyolcadik helyet szerzett a társakkal, a körülményekkel és egy kisebb karsérüléssel is megküzdve Sztankovics Anna, a Miskolci Sportiskola úszója.

„Egy hét, két verseny. Eddig sosem tapasztalt helyzet ez, de pont ettől izgalmas. Már az elején tudtuk, hogy leginkább tanulni, a tapasztalatokért jövünk Cannet-ba, így nem a csúcsforma volt a cél. Mégis picit csalódott voltam, amikor a verseny előtti héten, mindkét kezemben sérüléssel nem tudtam úgy elvégezni a feladatokat, ahogyan szerettem volna… De így, ebből kell most a legtöbbet kihozni” – tekintett vissza az első két nap tapasztalataira Sztankovics Anna.

A Miskolci Olimpiai Reménységek Program és Career Sport Managment által támogatott úszó a Mare Nostrum francia állomásának első napján 100 méter mellen B-döntőbe került, azt pedig 1:09.25-ös idejével megnyerte, így összesítésben a 9. helyen zárt a számos vb-riválist is felvonultató mezőnyben.

Szerdán aztán 50 mellen bizonyíthatott, ahol összejött a finálé. 32.48-as idejével a nyolcadik helyet szerezte meg – a délelőtti selejtezőben elért 31.80-nal akár ötödikként is célba csaphatott volna.

„Az ellenfelek mellett az időjárással is küzdöttünk a nyitott medencében, ennek ellenére élveztem az egészet. Olyan versenytársakkal úsztam, akikkel a világbajnokságon is találkozni fogok. Úsztam jól, de hibáztam is nagyot… A legjobb az egészben, hogy két nap múlva lehetőségem lesz ugyanezeket hiba nélkül megcsinálni” – tekintett előre Sztankovics Anna a hétvégi, barcelonai viadalra, amely egyúttal a 2019-es Mare Nostrum-sorozat záró állomása is lesz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek