2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Szerb válogatottal erősítettünk
46483

Szerb válogatottal erősítettünk

Maja Škorić korábban két éven keresztül viselte az újjáalakított diósgyőri kosárcsapat mezét, most pedig visszatér az Aluinvent DVTK-ba.


Szerb válogatottal erősítettünk

A 3-as, 4-es és 5-ös poszton is bevethető Maja Škorić fiatalon érkezett Versecről, és két éven keresztül erősítette a diósgyőri csapatot. Ezt követően Somorjára szerződött, ahol a szlovák bajnokságban a legjobb négy közé jutott csapatával. Onnan Ceglédre igazolva együtt ért el sikereket Cziczás László vezetőedzővel és Medgyessy Dórával, a Magyar Kupában például egészen a döntőig meneteltek 2017-ben. Az előző bajnokságban Franciaországban szerepelt a hatodik helyen végző Basket Landes együttesében, onnan tér vissza Miskolcra. 2011-től a szerb nemzeti válogatott tagja.

– Nagy örömmel térek vissza Miskolcra és izgatottam várom a szezont – nyilatkozta Maja Škorić. – Majd minden jövendő csapattársamat ismerem, a vezetőedzővel is éveket dolgoztam együtt. Tudom, mi merre van a városban, a csarnok is eléggé ismerős, szóval bizakodóan tekintek a szezon elé. Szeretném, ha újra megtelne a Generali Aréna szurkolókkal és sikeres évet, éveket tölthetnénk együtt.

– Nagy öröm számunkra, hogy Maját Franciaországból sikerült visszacsábítani a hazai pontvadászatba – tette hozzá Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. – Képzettsége, játékintelligenciája, és fizikuma révén több poszton is képes extra teljesítményre, kiválóan olvassa védekezésben és támadásban is a játékszituációkat. Ha kell, előkészít, ha kell, befejez, szinte második irányítóként működik a pályán.
Névjegy

Vezetéknév: Škorić
Keresztnév: Maja
Születési idő: 1989. november 10.
Születési hely: Újvidék (Jugoszlávia)
Magasság: 184
Állampolgárság: szerb
Poszt: erőcsatár-center
Sikerei

Magyar Kupa-döntős (2016/2017, CEKK)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, CEKK)
Pályafutása

2018/2019 Aluinvent DVTK
2017/2018 Basket Landes (Franciaország)
2016/2017 Ceglédi EKK
2015/2016 Ceglédi EKK
2014/2015 Ceglédi EKK
2013/2014 SBK Samorin (Szlovákia)
2012/2013 Work Force-DVTK
2011/2012 DKSK-MISI
2010/2011 Hemofarm Vršac

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!