2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hahó, ismét tábor vernek a könyvtár(s)ak!
46484

Hahó, ismét tábor vernek a könyvtár(s)ak!

Öt nap, négy találkozó népszerű írókkal – és persze sok-sok kirándulás, fürdőzés, játék várja hétfőtől a Hahó, könyvtár(s)ak! című megyei olvasásnépszerűsítő játék döntőjének nyerteseit.

Ötödször hívta olvasni és játszani a megye kisiskolásait a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Hahó, könyvtár(s)ak! című vetélkedő keretében. A megye miden részéről jelentkezett 26 csapat közül a tavaszi írásbeli fordulók alapján 15 jutott be a júniusi döntőbe, az ottani szereplésért pedig 7 csapat, összesen 28, 3-4. osztályos iskolás nyerte el a táborozás élményét.
Idén Bogácson rendezkedik be az olvasótábor, tehát a fürdőzés lehetősége most is adott, a tartalmas elfoglaltságról pedig a könyvtárosok gondoskodnak. És természetesen íróvendégeik – rögtön a nyitónapon Kiss Ottó József Attila-díjas író, költő érkezik hozzájuk, őt a vetélkedő zsűrijéből már ismerik a gyerekek. Többségük viszont először találkozik majd személyesen Csorba Piroskával, Vig Balázzsal vagy Molnár Krisztina Ritával, akiket eddig csak az írásaik alapján ismertek.
Az olvasótábor programját most is úgy állították össze a szervezők, hogy a sok élményből a gyerekek írhassanak akár egy regényt is. Így nemcsak megismerkedhetnek a palóc mesevilággal, de maguk is beöltözhetnek a történetek hőseinek, mesés séták és kirándulások várnak rájuk a Bükkben, Bogácson és Noszvajon, és lesz vetélkedő is nyereményekkel. Így pénteken, bár 13-a lesz, biztosan minden táborozó úgy térhet haza Bőcsre, Bánhorvátiba, Miskolcra, Tiszaújvárosba, Gesztelybe vagy bogácsi otthonába, hogy szerencsésnek érezheti magát!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés