2022. 05. 26. csütörtök

Evelin, Fülöp
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF

Portugál győzelem Miskolcon

A magyar férfi asztalitenisz válogatott 3:0-ra kikapott a portugáloktól az október 2-án, a Miskolci Egyetem körcsarnokában megrendezett Európa-bajnoki selejtezőn.

Az esélyek nem a mieink mellett szóltak, de így volt ez az osztrákok elleni selejtezőn augusztus végén is, és akkor bravúros magyar diadal született. Bíztunk az újabb meglepetésben, de ez most elmaradt.

Az első meccset Majoros Bence játszotta, mégpedig azzal a Joao Geraldóval, akitől februárban a portugáliai találkozón 3:2-re kikapott. Ezúttal is torkollhatott volna döntő szettbe a csatájuk, de sajnos eddig nem jutottak el. Sima vendégsiker volt kinézőben, Geraldo ugyanis az első két játszma megnyerése után a harmadikban 4:1-re vezetett. Ekkor azonban jött a magyar időkérés, majd hipp-hopp 8:4 lett Majorosnak. A szépítés össze is jött, sőt a negyedik szettet 4:0-val kezdte a magyar fiú. Ekkor viszont az ő lendülete tört meg, és Geraldo fordított, eldöntve a mérkőzést.

Következett az a parti, amelyen a legnagyobb volt a különbség a játékosok világranglistás helyezése között: Marcos Freitas az igen előkelő 14., míg Szudi Ádám a 171. helyen áll a hétfőn kiadott rangsorban. A szettek közepéig nem sok látszott ebből a nagy differenciából, ám a szettek második felében már kijött Freitas klasszisa, és rendre állva hagyta ellenfelét. Így Szudi hiába indult háromszor is ígéretesen, 3:0-s vereséget szenvedett.
A Miskolci Egyetem Körcsarnokának lelátója szépen megtelt, érdemes volt a borsodi megyeszékhelyre hozni ezt az Eb-selejtezőt.

„Tudatos döntés volt a szövetség részéről, hogy közelebb vigyük a nemzetközi szintű pingpongot a vidéki városokhoz – nyilatkozta erről a helyszínen Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke. – Az, hogy ezek az emberek élőben meg tudják nézni az ilyen klasszisokat, megéri azt a többlet munkát, amit ennek a megszervezése jelentett.”
Sajnos a közönség támogatása sem volt elég ahhoz, hogy legalább egy meccset elcsípjünk a 2014-es csapat Európa-bajnokság aranyérmesétől. Harmadik emberként erre Ecseki Nándornak volt lehetősége, aki először játszott tétmérkőzést azóta, hogy bekerült a világranglista első 100 helyezettje közé. Ellenfele a 34.-ként jegyzett Tiago Apolónia volt, a papírforma tehát itt sem magyar sikert ígért, és nem is az született. Apolónia végig a kezében tartotta az irányítást, és 3:0-s győzelemmel pontot tett a párharc végére.
„Veszélyes, fiatal csapat a magyar, ezt megmutatta Ausztria ellen is, ezért tudtuk, hogy nagyon komolyan kell vennünk a mai összecsapást – mondta a győzelmük után Joao Geraldo. – Oda kellett figyelnünk minden pontra, kockázatmentes játékra volt szükségünk. Tetszett a miskolci csarnok és a hangulata, szeretem, ha a szurkolók ilyen sportszerűen buzdítják a csapatukat, ezért még jobb érzésekkel megyek haza.”

Majoros Bence reálisan értékelte a mérkőzést.

„Ez is egy hosszú útnak egy állomása volt. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de nem szerezhetünk mindig meglepetést – így a Bundesligában légióskodó játékosunk. – A portugálokon érződött, hogy nagyon fontos számukra ez a mérkőzés, nagyon összeszedetten játszottak. Mi megpróbáltunk mindent, nyomtuk, ami a csövön kifért, ennyi volt ma ebben. Az, hogy a múltkor arattunk egy bravúrgyőzelmet, nem jelenti azt, hogy mindig olyan magas szinten tudunk játszani.”

A magyar válogatott a selejtezők során december elején vívja az utolsó csoportmérkőzését, Ausztriában.

FÉRFI CSAPAT EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
A-OSZTÁLY
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0:3
Majoros Bence–Joao Geraldo 1:3 (–7, –7, 6, –9)
Szudi Ádám–Marcos Freitas 0:3 (–8, –7, –8)
Ecseki Nándor–Tiago Apolónia 0:3 (–8, –6, –7)
A csoport korábbi mérkőzésein:
Portugália–Magyarország 3:1
Ausztria–Portugália 3:0
Magyarország–Ausztria 3:2

/MOATSZ média/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum