2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Pádár klasszisa döntött

Pádár klasszisa döntött

Vasárnap játszották a női futsal N.B. I-es bajnokságának 11. zárómérkőzését, amelyet a Vesta-Cityline csapata nyert meg a Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz ellenében. Habár az eredménynek nem volt jelentősége az együttesek tabellán elfoglalt helyezését illetően, ez a meccs volt talán a forduló legrangosabbika.

A játékot – amely az elektronikus jegyzőkönyv beüzemeltetése miatt kis késéssel kezdődött – a Vesta csapata kezdte és az első perctől óriási veszélyt jelentettek a Vesta támadói a miskolci kapura. Az első gólra nem kellett sokat várni, mivel néhány perc után Kovács óriási passzal ugratta ki a betegségéből nemrég felépülő Csepregit, aki a kínálkozó lehetőséget kíméletlenül kihasználta a kivetődő Vincze Anikó mellett. Néhány perccel később ismét a Vénuszok nyolcasa lőhetett kapura és egy jobblábas szépen elhelyezett lövés után máris 2-0 állt az eredményjelző táblán. A Vestás lányok szerettek volna észbe kapni de mire ez sikerült, addigra Kovács Alíz elé pattant egy lecsorgó labda , aki elegáns megoldással Vincze hálójába terelte a játékszert. A hazai időkérést követően ismét pályára vonult a listavezető csapat.A félidő végéig Pádár Anita próbálkozásaiból három landolt a miskolci kapuban. A félidő után ismét a Vesta-Cityline csapata próbálkozott többet, és kettő támadásuk eredményesen is zárult. A mérkőzés végén egy miskolci szögletrúgásból Balovics Réka még tudott szépíteni, de a hátralévő fél percben nem sikerült az egyenlítés. A hazai gárda tehát, még ha nehezen is, de begyűjtötte a három bajnoki pontot. Fontos megjegyezni, hogy a csodálatos játékot bemutató Pádár Anita szerezte a Vesta góljait, aki így „mesterötöst” ért el a rangadón. Ezzel a győzelemmel a bajnokjelölt csapat továbbra is tartja a veretlenségi sorozatát.

Herédi Attila (Vesta): Egy nagyon jó Miskolci csapatot sikerült legyőzni egységes csapatjátékkal, és egy kiválló egyéni teljesítménnyel. Pádár Anita öt gólja magáért beszél. Az önbizalom szempontjából fontos volt, hogy megőriztük veretlenségünket. Gratulálok mindkét csapatnak az élvezetes és kiegyenlített játékhoz.

Sárréti Géza (Vénusz): Jobb játékra számítottam, a döntetlen reálisabb lett volna. Hamarosan összeáll a csapatunk, jó úton haladunk efelé. Jó teljesítményt nyújtott: Kovács Alíz, Garadnai Erika, Csepregi Gabriella, Váradi Cintia és Kiss Dalma is.

Vesta-Cityline K és 3S – Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz 5 – 4 (3 – 3) Gólok: Pádár (5) ill. Csepregi (2), Kovács, Balovics

 

További képek a galériában

Kozák Attila (Média-csoport)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp