2021. 10. 26. kedd

Dömötör
1 EUR 365 HUF
1 GBP 434 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Négyszáznál is több úszót várnak a „Keménybe”

Négyszáznál is több úszót várnak a „Keménybe”

Az előttünk álló hétvégén, március 10-11-én rendezik meg Miskolcon a XXII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt. A Kemény Dénes Városi Sportuszodába a határon innen és túlról négyszáznál több sportolót várnak.
Az esemény helyszínén, március 6-án megtartott sajtótájékoztató résztvevőit Deák Bárdos Mihály, az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft szakmai vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy a nemzetközi viadalt a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetséggel és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Borsodi Területi Szervezetével együtt hívják életre. Az egykor birkózóként Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon sportvezető szerint, az a céljuk, hogy minél több sportágban rendezzenek kimagasló versenyeket. Így sportolóikat, jelen esetben úszóikat megkímélik a sokszor fárasztó utazástól, akik kihasználhatják a hazai pálya előnyét.

A Víz világnapja alkalmából rendezett szakmai és tudományos események mellé 1997-ben, dr. Fázold Ádámnak, a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete akkori titkárának javaslatára indult el a máig tartó úszóverseny-sorozat – fogalmazott Sallai Ferenc főszervező, az MHT Borsodi Területi Szervezetének alelnöke. – A diósgyőri uszodában rendezett versenyekre már a harmadik évben Erdélyből, Kárpátaljáról és Szlovákiából is érkeztek sportolók. Volt egy olyan időszak, amikor a két napos viadal egyik felét Kassán, a másikat Miskolcon rendezték meg. 2010-ben, a Kemény Dénes Városi Sportuszoda átadását követően újabb hatalmas lépéseket tettünk, hiszen a régió után országos szintre emeltük az eseményt. A 2013-as rekord-létszámú versenyre az UNESCO is felfigyelt, dr. Réthelyi Miklós MNB-elnök személyesen is megtisztelt bennünket jelenlétével és támogatásáról biztosított bennünket. Öt éve – idén is – a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) anyagi támogatására is számíthatunk. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a létesítmény bérléséhez szükséges forrás biztosításával segítette törekvéseinket, melyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani, csakúgy, mint a nagyobb vízügyi vállalatoknak, akik szintén mellénk álltak.

Dr. Fázold Ádám, az MHT tiszteleti tagja a Víz világnapjának (március 22.) történetéről emlékezett meg. Megtudhattuk, hogy idén az eseménysorozat jelszava: „Védd természetesen!” Elmondása szerint ezt a gondolatot és a víz védelmének fontosságát az egész társadalom szintjére ki kell terjeszteni, hiszen a globális felmelegedésnek a létfontosságú édesvíz-készlet alakulása szempontjából beláthatatlan következményei lehetnek.

Hölcz Péter  versenyigazgató, az MVSI úszó szakosztályának vezetője, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség főtitkára arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy hazánkból harmincnál több – köztük jó néhány fővárosi – egyesület nevezte versenyzőit, míg a határon túlról Besztercebányáról, Homonnáról, Kassáról, Marosvásárhelyről, Nagymihályról várnak sportolókat.  Valamennyi szervezőt, közreműködőt jól eső érzéssel töltheti el, hogy nagy népszerűséget értünk el ezzel az erőpróbánkkal – emelte ki a MÚSZ Észak-marországi régió-vezetőjeként is dolgozó szakember. – Az időpont-választás is mellettünk szól, hiszen nálunk szintidőt lehet teljesíteni a március 28-31. között Debrecenben megrendezendő felnőtt országos bajnokságra és az ezt követő korosztályos bajnokságokra. A 2011-es születésűektől a felnőttekig minden korosztály számára indulási lehetőséget kínálunk. A négyszáznál több úszó az 50-től 1500 méteres, széles palettát jelentő programban közel 2000 rajtot produkál majd. Bízom benne, hogy saját versenyzőink közül is jó néhányan élnek a jó szereplés lehetőségével!  
Az úszóknak a verseny ünnepet jelent, ahol megmutathatják, hol tartanak a munkában, milyen szinten állnak a felkészülésben – hangsúlyozta Kiss Attila,  a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnöke. – A verseny a szervezők számára is egyfajta ünnep, hiszen ekkor találkozhatnak újra ebben a közegben. Idén új uszodákkal, új csapatokkal bővül megyénk úszó élete, így biztos vagyok benne, hogy tovább bővül a résztvevők száma is. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat a Miskolci Sportcentrum Kft. munkatársainak, akik minden alkalommal kiváló feltételeket teremtenek rendezvényeinkhez!
Annak érdekében, hogy a hétvégi versenyre minden idejében a helyére kerüljön, már pénteken este elkezdik az uszoda berendezését.
– A jelentős sportolói és kísérői létszám a lelátói és öltözői kapacitásunk határát feszegeti – mondta Szabó László, a Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője. – Az esetleges kellemetlenségekért ezúton is vendégeink elnézését kérjük. Ugyan ezt kell tennem az uszodát egyre nagyobb létszámban felkereső lakosság képviselőivel szemben is,  hiszen számukra szombaton és vasárnap zárva lesz a létesítmény. Nyitás hétfőn reggel 6 órakor.
Deák Bárdos Mihály önkormányzati képviselő zárszavában elmondta, hogy Miskolc MJV legutóbbi közgyűlésén elfogadták a Kemény Dénes Városi Sportuszoda bővítéséről szóló beadványt. A 33 méteres medencét és 800-1000 férőhelyes lelátót magába foglaló, a jelenlegi épülettel egy egységet képező, az elképzelések szerint 2019 végére elkészülő létesítmény további óriási lépést jelent majd a miskolci vízilabda- és úszósport számára.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

BORSOD RACE MEDIA KFT. – III. Rally Hungary Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M   A Lángi Attila, Veres Gábor kettős mindig is nagyon sz…

További cikkek

Komolyan veszi azt a régi mondást Bódi Sylvi, hogy „minden nap egy alma az orvost távol tartja”. A modell, aki aranykalászos gazda minősítéssel is ren…
A Filharmónia Magyarország miskolci bérletének új évadát a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje nyitja meg 2021. október 26-án a Miskolcon a Művészete…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum