2024. 07. 16. kedd

Valter
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

MVSI: vb-indulást hozó bajnoki érmek

A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) színeit képviselő Tinta Tamara és a Karlowits-Juhász Tamás, Harsányi Tamás, Büki Ádám alkotta felnőtt férfi csapat aranyérmet érdemelt ki hazánk IV. Nyílt Hegyi-futó Maratoni Országos Bajnokságán, egyben vb-válogatón, melyet a napokban Felsőtárkányban rendeztek meg.

A maratoni távot egy 8 kilométeres, technikailag nehéz körpályán kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Körönként több mint 300 méteres szintemelkedés leküzdése várt  a résztvevőkre. A mintegy 2 kilométeres emelkedő után, a pálya legmagasabb pontjáról több helyen meredek, gyökeres, sziklás lejtőn ereszkedtek vissza a sportolók a kiindulási ponthoz. A futást nehezítette, hogy a verseny alatt eleredő eső több helyen igen csúszóssá tette a talajt. A mezőny a rajtot követően négyszer kerülte meg a felsőtárkányi tavat, majd ezt követően kezdte meg az öt kör teljesítését. A felnőtt férfiaknál az első kilométereken az élboly lassan kezdett, majd az emelkedő alján Karlowits-Juhász Tamás (MVSI) váltott erősebb tempóra, ezt követően pedig klubtársa, Harsányi Tamás (MVSI) vette át a vezetést. Az első három körben a verseny állása változatlan maradt, majd a negyedik körben Szabó Gábor (ELTE SE) állt az élre és szerezte meg az országos bajnoki címet. Második lett az utolsó körben felzárkózó Karlowits-Juhász Tamás, akit Harsányi Tamás követett a célban, kiérdemelve a bronzérmet.  Mivel Büki Ádám az ötödik helyen ért célba, az MVSI csapata  ünnepelhette a bajnoki címet. A nők küzdelmében Papp Csilla (TFSE) két körön át haladt az élen, amikor is felzárkózott hozzá az addig második helyen futó Tinta Tamara (MVSI), aki a negyedik körtől élre állva, fokozatosan növelve előnyét, magabiztosan hódította el az országos bajnoki címet.
Három sportiskolás a világbajnokságon
A bajnokság válogató is volt a júniusban, Szlovéniában megrendezendő hosszú távú hegyi-futó világbajnokságra. A Felsőtárkányban elért eredmények alapján három miskolci futó – Tinta Tamara, Karlowits-Juhász Tamás és Harsányi Tamás került be a világbajnokságon induló magyar csapatba.
A fiatalok is bizonyítottak
A maratoni  versennyel egy időben, azonos helyszínen, szakadó eső kíséretében rendezték meg a Török Út Futófesztivált.  A Miskolci Sportiskola több fiatalja is rajthoz állt a legnagyobb izgalmakat tartogató 8,1 km-es (1 kör) „D” futam U20-as kategóriájában. Iván Levente (MVSI) a győzelem reményében indult, de egy hirtelen jött combsérülés megakadályozta a  végső sikerben, de 4. helye is figyelemre méltó. Ugyan ebben a futamban a még serdülő korú Tömpe Jakab (MVSI) bronzérmet érdemelt ki. A 9 éves Kollár Koppány az előkelő 5. helyen ért célba, Schein Péter, pedig a 6. lett. Kiváló eredményt ért el a 10 éves Farkas Orsolya is, aki nem csak korosztályában, de abszolútban is első lett a 8,1 km-es versenyszámban! A gyerekek (2005-2009-es születésűek) számára a felsőtárkányi tó körül kijelölt 800 m-es pályán rendezett versenyen legfiatalabbként Farkas Andris második, míg Karlowits-Juhász Márton a 4. lett. A fentiek is bizonyítják, hogy a felnőtt versenyzők mellett  lassan felnő egy új generáció, melynek tagjai már sikerrel bontogatják szárnyaikat.

Fotó:Az MVSI felnőtt férfi bajnok csapata: Karlowits-Juhász Tamás (balról), Büki Ádám és Harsányi Tamás.
(Fotó: Magánarchívum)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mecsekről a Fehérvár ralira
Villáminterjú a Fehérvár rali előtt Kronome Ákossal. Ákos, túl vagytok az 57. Mecsek Ralin. Ott voltatok elsők, és hatodikak is összesítésben a P12 …

További cikkek