2024. 07. 13. szombat

Jenő
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Labdából ismét a tojás kínál több sanszot

Labdából ismét a tojás kínál több sanszot

Merthogy a hagyományos európai labdarúgás, illetve a futball amerikai változata egyaránt szerepel a hétvégi sportműsorban, ám a két miskolci csapat, a profi DVTK és az amatőr Steelers közül utóbbi kínál valódi győzelmi esélyt szimpatizánsainak. Amivel nem akarnánk „előre leírni” az Egerszegre látogató Diósgyőrt, ám tény, sokkal inkább az Acélosok hazai diadal az, ami borítékolható.

A lényegesen hosszabb múltú és ma is népszerűbb labdajáték helyi reprezentánsai valamiféle utolsó szalmaszálat megragadandó utaznak a ZTE otthonába. A papírforma egyértelműen a dunántúliak fölényét ígéri, a kékek az előkelő bajnoki helyezésekért küzdenek, a piros-fehérek meg lassan már a kiesés ellen sem tudnak; ahogy mondani szokták, az esély már csak matematikai. A legutóbbi hetekben a Tornyi Barnabás távozás után Tóth László által edzett diósgyőriek az NBI alsó régióiban mellettük (fölöttük) lévőket sem tudták sorra felülmúlni (Kecskemét, Vasas, Honvéd, Haladás), így kevesen bíznak benne, hogy a pontszerzés – méghozzá három pontoké, szériában! – épp a felsőháziak ellen indulna be. Nota bene, majd még jön a borsodi megyeszékhelyre a verhető kategóriába tartozó Nyíregyháza is, de a sportági elemzések többsége azt vetíti előre: alighanem ez a két klub hagyja el év végén az első osztály mezőnyét, kéz a kézben, legfeljebb az kérdés, egymáshoz képest milyen sorrendben. Nem mintha nem volna mindegy…

A diósgyőri közönség jelentős része végtelenül csalódott, a tavasszal már voltak meccsek, amiken az ultráknak nevezett legfanatikusabb csoportok időlegesen nem is szurkoltak – úgymond, „figyelmeztetésképpen” -, vagy éppen kimentek tréningre, hogy személyes jelenléttel nyomatékosítsák, többet várnak a játékosoktól, ha nem játékban, de legalább (látható) hozzáállásban. Három-négyezer ember mindazonáltal még továbbra is elsőszámú hétvégi szórakozásának tartja a meccslátogatást kéthetente; sőt, biztosra vehetjük, hogy ha nem több, de egy-két tucat vendégdrukker a távoli Zalába vasárnap is elkíséri örök kedvenceit.

A szakmai részt illetően tegyük hozzá: Tóth László edző az elmúlt napokban az ígérte (a klubhonlapon), igyekszik gatyába rázni csapatát, megértetni velük, hogy egyrészt véglegesen még nincs minden veszve, másrészt ha úgy lenne is, a százéves Diósgyőr mezének viselete kötelez. Nagy Béla, a klub vezetője is hasonlóképp nyilatkozott a minap egy internetes olvasó kérdezz-felelek során, rögzítette, hogy a matematikai esélyben ő a maga részéről még hisz, a jövőt illetően pedig – legyen az NBI vagy NBII – azért bizakodó, mert valamiféle „milliárdos” vállalkozó tűnt fen a horizonton, aki „érdeklődik” a DVTK iránt mint reménybeli befektető. Konkrétumok ez ügybe még nem váltak ismertté.

Annál könnyebb konkrétumokat sorolni – és itt térünk át cikkünk másik labdás témájára – a Miskolc Steelers háza tájáról. Az Acélosok köszönik, jól vannak, kiheverték a tavaly őszi jászberényi sokkot (amikor egy elvileg náluk gyengébb ellenféltől kaptak ki fatális módon, utolsó másodperces fordítással, s zuhantak emiatt hajszál híján a harmadosztályba…), s idén már túl vannak egy olyan meccsen, ami többé-kevésbé hasonlított az említettre: csak éppen szerencsére fordítva alakult a kimenetel. A Steelers a Divízió II-es bajnokság második meccsén Székesfehérváron járt két hete, s az Enthroners 19-0-ás vezetése után nyert végül 21-19-re, szintén az utolsó pillanatokig tartó izgalmak közepette. Így a megelőző hazai győzelmet újabb, idegenbeli követte, s a széria folytathatónak tűnik, hiszen a most vasárnap következő rivális, a Budapest Cowboys 2 (a fővárosiak második csapata) a legkevésbé sem tűnik verhetetlennek. A szép tavaszi idő esetén vasárnap 3 órától akár félezres számban a Volán-pályán szurkoló amerikaifutball-barátoknak megvan a kilátásuk, hogy szórakoztató és miskolci touchdownokban gazdag derbit tekinthessenek meg.

 

További információk a cikkünkben beharangozott mérkőzésekről:

a http://dvtk.eu honlapon és

a http://miskolcsteelers.hu weboldalon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mecsekről a Fehérvár ralira
Villáminterjú a Fehérvár rali előtt Kronome Ákossal. Ákos, túl vagytok az 57. Mecsek Ralin. Ott voltatok elsők, és hatodikak is összesítésben a P12 …

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…