2022. 06. 30. csütörtök

Pál
1 EUR 394 HUF
1 GBP 456 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Három miskolci, és egy kazincbarcikai MDSZ-díj

Három miskolci, és egy kazincbarcikai MDSZ-díj

Pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elismeréseit a Diákolimpia® elmúlt tanévének országos döntőin elért kimagasló eredményeikért. A január 23-án, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepélyes rendezvény négy kategóriájában négy borsodi – három miskolci és egy kazincbarcikai – díjazott is volt.

Igen sikeres és eredményes tanévet zárt 2017/2018-ban a Diákolimpia® versenysorozat.  A versenyekre összesen 300 ezer nevezés érkezett, közülük 18 ezren jutottak a sportági döntőkbe. A sikerben nagy szerepet játszott a testnevelők és az iskolák lelkesedése és kitartó munkája. A Magyar Diáksport Szövetség idén ötödik alkalommal részesítette elismerésben azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban, illetve a legtöbbet tették a jövő nemzedékének egészséges és erkölcsi neveléséért.

Összesen négy kategóriában díjazták a legjobbak. A legeredményesebb megyei, illetve budapesti testnevelő díját azok a pedagógusok vehették át, akik tanítványaikkal a legeredményesebbek voltak az országos döntőkön. Minden megyéből és a fővárosból is egy-egy pedagógus kapott jutalmat. A legeredményesebb iskola elismerés odaítélésénél is az elért eredmény volt a mérvadó. Ebben a kategóriában az általános-, közép- és a kis iskolák között is a három-három legjobbat jutalmazták. A pedagógusok ösztönzésének, lelkesítésének sikere, ha az adott intézményi létszámhoz képest minél többen vesznek részt a versenyen. Ezt a motivációs tevékenységet ismeri el az Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díj, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg. Egy-egy sportesemény hangulatán nagyban visszatükröződik a szervezők lelkesedése, sport iránti szeretete. Az elhivatottság jutalma pedig a magas látogatottság és az elégedett résztvevők mellett a 2017/2018. tanévi diákolimpiai rendezvénye díj. Idén is három rendező szervezet részesült ebben az elismerésben. A sport nemcsak a győzelemről szól, hanem a tisztességes küzdelemről is. Fair play díjban részesült az a fiatal sportoló, aki ezen a területen viselkedésével másoknak is példát mutatott.

A január 23-i ünnepélyes díjátadón beszédet mondott dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. A díjátadásban közreműködött továbbá Háfra Noémi, a magyar női kézilabda válogatott tagja, junior világbajnok, a 2018-as Kézilabda Európa-bajnokság All Star csapatának tagja.

Az MDSZ elnöke megköszönte valamennyi pedagógus, iskola, és rendező szervezet együttműködését: „A mai díjátadón nemcsak a legeredményesebb testnevelőket és iskolákat szeretnénk elismerni, hanem minden pedagógust és intézményt, akik nap mint nap dolgoznak a fiatal korosztály egészségéért, fittségéért. A Nemzeti Tehetség Program támogatásában megvalósuló Diákolimpia® több évtizede biztosít sport megmérettetést az iskolásoknak, amelynek népszerűsége tovább emelkedik, hiszen idén 15 ezerrel több nevezés érkezett a versenysorozatba a tavalyihoz képest.” – emelte ki Balogh Gábor.

A borsodi díjazottak:

A tanév legeredményesebb megyei Diákolimpia® testnevelője:

Borsod-Abaúj-Zemplén

Letek László

Földes Ferenc Gimnázium


Letek László a Földes Ferenc Gimnázium  vezető testnevelő tanára.  Közel három évtizede meghatározó egyénisége a megye diáksportjának. Az elmúlt tanévben duatlon sportágban  V. kcs.fiú csapat és egyéni bajnoki címet értek el tanítványai. Floorball sportágban V. kcs.fiú csapatával Országos 5. helyen végeztek.  Sikersportága a kosárlabda, ahol rendszeresen az országos döntőkön is eredményesen szerepelnek diákjai. Évtizedek óta a Megyei Középiskolai Sportbizottság elnökeként segíti a diáksport élet szervezését. Megbízható, munkájában igényes, elhivatott kolléga. Kiváló pedagógiai és szakmai munkája példa értékű.

Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód kategória:
Középiskolák:

I.

Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium

Veszprém

Veszprém

II.

Diósgyőri Gimnázium

Borsod-Abaúj-Zemplén

Miskolc

III.

Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

Jász-Nagykun-Szolnok

Karcag

A Diósgyőri Gimnázium következő sportági eseményeken való eredményes szerepléssel érdemelte ki a díjat: Asztalitenisz Diákolimpia; Atlétika IV. korcsoport; Atlétika Mezei Futóbajnokság; Atlétika ÜCsB; Atlétika V-VI. korcsoport; Floorball Diákolimpia; Futsal IV. korcsoport; Futsal V-VI. korcsoport; Kézilabda V-VI. korcsoport “A” kategória; Kosárlabda V-VI. korcsoport “A” kategória; Kosárlabda V-VI. korcsoport “B” kategória; Röplabda IV. korcsoport; Röplabda V-VI. korcsoport “A” kategória; Röplabda V-VI. korcsoport “B” kategória; Torna “B” kategória; Úszás

A tanév diákolimpiai rendezvénye kategória:

Időpont

Város

Sportág

Rendező

2018.02.24-25.

Miskolc

Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntő – Miskolc

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

2018.05.26-27.

Győr

Atlétika Pályabajnokság Diákolimpia Országos Döntő – Győr

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron Megyei Diáksport Egyesület

2018.04.12-15.

Balatonfüred

Kézilabda “B” Kategória Országos Döntő – Balatonfüred

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület


Becsületes Játék – Fair Play díj nyertese:

Bakó Beatrix, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola 7. osztályos tanulója. Beatrix a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület Ritmikus Gimnasztika Szakosztályának tagja. Az edzéseken együtt dolgozik a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanulóival, amely nem az ő iskolája. Az iskola III. korcsoportos csapatának egyik tagja a Diákolimpia® országos döntőjének „célegyenesében” bárányhimlős lett. A csoportos gimnasztikában csak teljes létszámmal lehet edzeni. ezért a lehetetlen helyzetben Beatrix állt be a csapatba abban a tudatban, hogy ő semmikép sem versenyezhet, hiszen nem ebben az intézményben tanul. Az utolsó pillanatig minden nap ott volt, hogy a csapat tudjon gyakorolni. Szerencsére a beteg csapattag a versenyre össze tudta szedni magát és be tudott állni a gyakorlatba, és nagy meglepetésre megnyerték korcsoportjuk versenyét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hogyan védhetjük ki, hogy mobiltelefonjainkat lehallgatásra használják?   Amióta az emberiség kommunikációs eszközöket használ, azóta vanna…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum