2022. 08. 19. péntek

Huba
1 EUR 407 HUF
1 GBP 480 HUF

Fél csapattal nem ugyanaz az eredmény!

Takács, Máté, Orliczki B., Homoki el sem utazott, Cole és Béres pedig sérülten vállaltak egy negyednyi játékidőt.

Alaposan meglepődött a házigazda, hiszen a mindent eldöntő mérkőzésre hat alapembere nélkül készült a MEAFC. Cole és Béres végül sérülten is vállalták a játékot, ám a feldobást követően hamar kiderült, hogy egyikük mozgása sincs rendben. Walke edző összesen 11-12 percig kísérletezett csupán két kezdő játékosával, majd egészségük érdekében végleg lecserélte őket. A mérkőzés rengeteg üres dobással indult, majd Zsíros és Spagnolo használta ki a vendégek fiatal posztja elleni rutinját, így zsákolás és könnyű találatok révén távolodott az Ose (30-25).
Szögi és Drahos lendületes játéka egy ideig még látótávolságon belül tartotta a MEAFC-ot, ám a félidőre már kidomborodott a mai találkozón a keretek közötti különbség (60-39).
A második félidőben sem csillapult a hazaiak dobókedve. Látványos játékkal voltak továbbra is eredményesek a miskolci zónavédekezés ellen. A vendégek ugyan nem adták fel egy pillanatra sem, ám ezekben a szerkezetekben még a negyed megnyerése is elérhetetlen cél volt (87-55).
A záró szakaszban már a hazaiak is pályára küldték fiataljaikat, akik ügyes megoldásokkal megszerezték a 100. pontot is. Miskolci szempontból a nagy különbség ellenére is akadt említésre méltó történés, hiszen Takács Zsolt személyében újabb saját nevelésű kosarasuk lépett pályára. A roppant fiatal játékos egy szép szereléssel tette emlékezetessé bemutatkozását. A mérkőzés lefújását követően a hazai publikum joggal ünnepelte a továbbjutást, ám a miskolciaknak sem volt okuk a szégyenkezésre, hiszen nem biztos, hogy lett volna az idei bajnokságban olyan csapat, amelyik eredményesebben bírta volna el hat alapemberének hiányát egy ilyen téttel bíró idegenbeli mérkőzésen (109-69). A párharcot így 2-1 arányban az Ose nyerte, a MEAFC az 5-8. helyért játszhat tovább.
A legközelebbi mérkőzés a Pécs ellen lesz Miskolcon pénteken.

OSE Lions – MEAFC 109-69 (30-25, 30-14, 27-16, 22-14)
NB I/B Piros csoport negyeddöntő 3. mérkőzés. Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok.
Vezette: Jakab László, Minár László, Válé Flórián.
Oroszlány: Illés (8/6), Madár (11/9), Kovács (22/6), Zsíros (28/9), Spagnolo (10). Csere: Kiss K. (7/3), Sömenek (7/3), Kiss Á. (5), Bogatin (4), Cshuj (3/3), Bödör (2), Balla (2). Edző: Vavra András.
MEAFC: Szögi (28/6), Drahos (20/9), Cole-Brinson, Szőke, Béres (4). Csere: Timkó (5), Lipai (5), Kopasz (4), Orosz (3/3), Orliczki M., Takács Zs., Szojka, Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok az Oroszlánynak a továbbjutáshoz. Ezt a párharcot a második mérkőzésen veszítettük el. Most is végeztük a dolgunkat, de a hiányzóink és sérültjeink miatt nem voltunk elég hatékonyak. Igyekszünk megszerezni az 5. helyet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A második hazai pályán
A hétvégén a Gender Racing Team számára a több szempontból is második hazai pályának számító Slovakiaringen áll rajthoz az FIA CEZ Zone Trophy talán l…

További cikkek