2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Emeld a tétet és fuss egy jó ügy érdekében

Emeld a tétet és fuss egy jó ügy érdekében

Világszerte a gerincsérültekért futnak május 5-én

Május 5-én hazai idő szerint 13.00-kor rajtol a világméretű mozgalom, amelynek keretein belül immáron hatodik alkalommal futhatnak a résztvevők a gerincsérültekért. A Wings for Life World Run célja a segítségnyújtás mellett a gyógymódért folytatott kutatások finanszírozása, a rendezvény során összegyűjtött adományok 100 százaléka a gerincvelőt érintő betegséggel vagy sérüléssel együtt élőket támogatja. A jótékonysági kezdeményezés applikációját letöltve bárki, bárhol csatlakozhat a mozgalomhoz, sőt, egy kis izgalmat is belecsempészhet futásába. Az esemény ugyanis egy igazi különlegességgel is szolgál, hiszen a futók mellett a mozgó célvonalként működő “Catcher Car” is elstartol majd, amely az applikáció indítását követő 30. percben indul a futók nyomába. 15 km/h sebességgel haladva, majd ezt folyamatosan növelve mindaddig megy, amíg utol nem éri a futókat.
Magyarországon május első vasárnapján a Hajógyári-szigeten állhatnak rajtvonalhoz azok, akik a közösségi futás mellett teszik le a voksukat. A jeles dátumra való tekintettel a szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy hozza el édesanyját is a jótékony megmozdulásra.
További információkért látogass el a Wings For Life World Run központi oldalára: http://www.wingsforlifeworldrun.com/int/en/ vagy az esemény Facebook oldalára, ahol minden részletet megtalálhatsz: https://bit.ly/2XzGn3V
Találkozzunk május 5-én a Hajógyári-szigeten és fussunk együtt a gerincsérültekért!
Helyszín: 1033 Budapest, Hajógyári-sziget, Honvéd Kajak-Kenu Klub

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…