2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Elstartolt a Bosch legújabb konstrukciós versenye

Elstartolt a Bosch legújabb konstrukciós versenye

3 év alatt önjáró autót építenek

 5 műszaki felsőoktatási intézmény által delegált 5 csapat

Nagyszabású májusi esemény a Hungaroringen


 Nem szokatlan, sőt szinte már el is várjuk a Bosch-tól, hogy évről évre izgalmas kihívásokkal és nagyszabású projektkísérletekkel rukkoljon elő, melyek főszereplői természetesen a mérnökjelöltek. A tavalyi aprólékos odafigyelést és miniatűrben gondolkodást igénylő Goldberg szerkezet építő verseny kitérője után a terep újra az autómániásoké. Mostantól három éven át öt egyetem öt csapata tervez, épít majd egy-egy gokartot, melynek 2016-ra önjáróvá kell fejlődnie. Az idei évad megmérettetését a Hungaroringen tartják május 10-én, ahol nemcsak a versenyző csapatok mutatkoznak be, hanem a szórakoztató programok mellett a közönség is megismerheti a Bosch legújabb fejlesztéseit.

1961-ben, 43 évvel ezelőtt egy III. osztályos technikus tanuló készítette el az első magyar gokartot, az IKARUS gyárban dolgozó édesapja segítségével. A mindössze 65 kg tömegű jármű, eredeti megoldások egész sorával késztette elismerésre a bemutató akkori részvevőit. Lássuk, hogy mik a XXI. század elvárásai a Go-Kart, Go-Bosch elnevezésű versenyen. Az idei első szezonban a cégtől kapott vadonatúj gokartba minden csapatnak elektromos gázpedált, az eredeti fékrendszertől független és elektromosan működtetett rögzítőféket valamint ultrahangszenzorokat kell beépíteni. A gokarttal emellett az automata parkolás és a hátramenet bravúrját is végre kell hajtani. Köztudott, hogy a legtöbb autóversenyző is gokarton kezdte, miért ne lehetne ez a mérnökhallgatókkal is így? Ki cáfolhatná, hogy az 5 csapat tagjai között nincs-e ott a következő évtized autófejlesztő géniusza? A csapatok mögött álló öt egyetem és a Bosch három éves stratégiai együttműködése során évről évre újabb, egymásra épülő feladatokat kapnak a versenyzők. A projektidőszakok novembertől májusig tartanak majd, és a csapatok minden év májusában a Hungaroringen megrendezett versenyen mérhetik össze tudásukat. „A Boschnál több mint 5 éve zajlik az önjáró gépjármű fejlesztése. Két prototípus meg is épült, melyeket már autópályákon tesztelünk. A verseny nem titkolt célja, – a Boschtól már megszokott kreatív kihívás és szakmai tapasztalatnyújtás mellett – hogy a nemzetközi fejlesztő csapatunkba további tehetséges mérnökjelölteket találjunk.” – mondta el Javier Gonzalez Pareja, a Bosch csoport magyarországi vezetője.

Az előkészületekre 7 hónap áll a csapatok rendelkezésre, mely során komoly mérföldköveket kell leküzdeniük. A tervezés után minden újabb próbatétel egy-egy komponens beépítését jelenti. A Bosch ebben a versenyben is segítséget nyújt a csapatoknak, a mérnök mentorok folyamatos szakmai támogatásával.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp