2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 452 HUF

Egy jót teszteltünk a Roma Rally-ra

A Casentino ralin járt a Juhász Csaba – Pásztor Tamás ralipáros. Csabival beszélgetek.

A pénteki napon két gyorsot teljesítettetek. A "Rosina"
elnevezésű szakasz, hogy tetszett nektek? Sikerült-e jól
beállítani a lámpákat?
– A lámpa beállítás nem volt tökéletes, de lesz még idő dolgozni
rajta. Ez a két gyorsasági volt az első éles bevetés idén ezzel
az autóval. Az első gyorsasági jobban sikerült, a második
szakasz már nem annyira. Még nyomozzuk ennek az okát. Ki
kell deríteni, hogy miért veszítettünk ott olyan sok időt.

Másnap szombaton csak délután kellett beöltözni a
tűzállóba. Hat gyors várt rátok. Egyből egy 12
kilométeressel kezdtetek a "Caiano"-val . Ez jó kis
szerpentines, de tempós részeket is tartalmazó pálya.
Mennyire sikerült végig suhannotok rajta?
– Megpróbáltam jól bekezdeni, ennek a következménye volt jó
pár hiba is, amit elkövettem. Majdnem neki mentem egy
sziklafalnak is, de ez benne van, ha próbálgatjuk az autó
határait.

Következett egy szintén ismerős szakasz a Barbiano. Itt
kétszer mentetek végig és négy másodpercet
javítottatok is. Ennyire jó volt az itineretek?
– A Barbiano jobban feküdt nekünk és a guminknak is.
Szerintem itt jobb volt a ritmusunk, jobban eltaláltuk ezt a
szakaszt. Számomra ez rallysabb pálya, a "Caiano" inkább
pályaversenyre hasonlít.

A nap végére maradt a Híres 30 kilométeres TALLA gyors,
ami éjszakai volt számotokra. Miként sikerült körbe találni?
– A lámpabeállítás itt sem volt tökéletes, de próbáltunk jó tempót
autózni, ami aztán sajnos nem sikerült úgy, mint ahogy
elterveztük. Túlerőltettem a dolgot és a végére elmelegedtek az
első gumik. Így sok időt veszítettünk a gyorsasági végén.

A Mitropa Rally Kupában a hetedik helyen végeztetek. Ha
újra rajtolnátok, mi az, amit megtudnátok tenni az
előrébbjutásért?
– Nem volt rossz eredmény, persze most már tudnánk jobbat
menni. A lényeg, hogy egy jót teszteltünk a Roma Rally-ra.

Végezetül a Toscnai raliversenyt, hogy értékelitek? Milyen
volt a Mitropa vacsora?
– A verseny nagyon jó volt, mint mindig. Nagyon élveztük és az
eredménnyel is elégedett vagyok. A Mitropa vacsoráért pedig
ezer köszönet Droandinak, aki vendégül látott minket.

– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eszter; Csabi a Rally Hungary-n
2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. Íme a nyilatkozatok a gyorsok után…

További cikkek