2024. 04. 17. szerda

Rudolf
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Beszélgetés a még csak 9 éves Rózsa Dominikkel, az olaszországi gokartversenyei után, ahol nem talált legyőzőre!Biztató szezonkezdés a nemzetközi porondon!

Beszélgetés a még csak 9 éves Rózsa Dominikkel, az olaszországi gokartversenyei után, ahol nem talált legyőzőre!Biztató szezonkezdés a nemzetközi porondon!

Dominik a csapatával két hete felkerekedett, és a jesolói gokartpályáig meg sem álltak.
Itt először a Bonus Cup versenyen nem talált legyőzőre. A következő hétvégén a CEE versenyen is a dobogó legfelső
fokán állt.
Dominik, mielőtt meghallgatnánk az élmény beszámolódat, mesélnél miként is lettél gokartversenyző?
– Egészen kicsi korom óta rajongok az autókért, és ezt látva a szüleim kerestek egy pályát, ahol már 5 és fél évesen kipróbálhattam a gokartozást. Télen fedett helyen bérgokartban is gyakoroltam. Tavasszal is egyre több időt töltöttem a pálya mellett, ahol Pödör Balázs CRG csapatának a bázisa található. Ő és az általa vezetett CRG csapat indított el a versenyzésben.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert rögtön az első versenyzői évemben sikerült megnyernem a Gokart Talent Cup
sorozat bajnoki címét Micromax B kategóriában. Emiatt az Év Gyermek Versenyzője díjat nekem ítélték ebben a szériában.
Ezt követően, tavaly már az országos bajnokság futamain is indultam, ahol az év végi összesített 4-ik helyet sikerült megszereznem. Emellett a CEE sorozatban a 8-ik helyen végeztem. Nem volt könnyű év a tavalyi, mivel 8 évesen próbáltam felvenni a versenyt 10-11 éves versenyző társaimmal szemben. Nehéz, de kiváló tanulás volt, hogy felkészültebben várjam az idei évet.
A tavalyi év végétől már a KF Racing Team versenyzője vagyok, és az idei szezonomban náluk versenyzem.

 A CEE kategória első hely eléréséhez, az azt megelőző Bonus Cup-on megtett méterek – ismerkedés a pályával – mennyire járultak hozzá a kitűnő eredményhez?
– A Bonus Cup egy fontos verseny volt számomra, mert itt tudtuk először felmérni egy kiváló, és erős mezőnyben, hogyan
sikerült a felkészülés a szezonra. Sokat segített ez a CEE versenyre, mert így előtte már a Bonus Cup-on is tudtam menni, készülni a pályán versenykörülmények között. Ugyanakkor a körülmények nagyban eltértek (időjárás) a két verseny között, így a CEE nagy kihívást jelentett nekem és a csapatnak, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a második hétvégéből.
Nagyon örültem az itt elért eredménynek – a Bonus Cup-on elért első helyezésnek, mert ez jó alapot jelentett a CEE-re, minden
tekintetben, így mentálisan is.

A Bonus Cup-on és a CEE-n változó időjárási körülmények között csapattál. Aszfalt és levegő hőmérséklete,
bemenetelről bemenetelre változott. Mennyire veszi ki az erőt belőled és a szerelődből az ilyen kihívás? 
– Mindenképp megterhelő, és fokozott odafigyelést igényelt ez mindenki részéről. Számomra mindig új kihívást jelent fiatal
versenyzőként, hogy minden egyes bemenetelnél alkalmazkodnom kell a változó körülményekhez a pályán, és az eltérő beállításokhoz a gokartomon. Ebben nagyon sokat segített a csapatom, mind technikai, mind versenystratégia tekintetében. Nekik is kihívást jelentett, hogy együtt megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és ezt folyamatosan igazítsuk a változó körülményekhez. Ezért külön köszönet a Csapatnak, és a Szerelőmnek, akik fáradhatatlanul dolgoztak mind a két
hétvégén.
Mint tudjuk a CEE nemzetközi gokartbajnokságból idén Bahrain-be lehet kijutni. Itt rendezik meg a Rotax Max
Challange Grand Finals-t, ahová a világ sok országból jönnek el, a különböző gokartverseny sorozatok győztesei.
Idén számodra az a cél, hogy ide kijuss?

– Természetesen az egy nagy vágyam, hogy egyszer majd kijussak Rotax Max Challange Grand Finals-ra.
Ugyanakkor tudom, hogy ehhez nagyon hosszú út vezet, és még csak a szezon elején vagyunk. Jó kiindulás az első versenyen elért győzelmem, de egyelőre versenyről versenyre készülünk. A következő állomáson is szeretném a legjobb formámat mutatni, minél előbb végezni – és így tovább a többi versenyen. A végén pedig meglátjuk, mindez mire lesz elég. A legboldogabb persze akkor lennék, ha sikerülne a kijutás, de most a következő verseny a legfontosabb.

Két nemzetközi verseny, két győzelem, ez bizakodásra adhat okot számodra a folytatást követően?
– Igen, bizakodó vagyok a folytatás tekintetében, és szeretném minden versenyen a lehető legjobb eredményt elérni. Ez a két
győzelem mindenképp jó kiindulás, amiből lehet építkezni.

Végezetül, ha nagy leszel mi is szeretnél lenni?
– Természetesen autóversenyző.

Támogatóid, partnereid, segítőid? 
Támogatóim és segítőim a családom, illetve a fáradhatatlan csapatom és szerelőm.

Fotó: Jakub Rovný – Hajósi Miklós

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…