2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » A kis-Acélok egyre pengébbek

A kis-Acélok egyre pengébbek

A kis-Acélok egyre pengébbekIdén már a junior bajnokságban is versenyeztet csapatot a négy éve létező miskolci amerikaifutball-klub. A Steelers utánpótláskerete az elmúlt év során alakult ki, a középiskolás korú srácok a hétvégén már életük harmadik meccsét játsszák – az elsőt itthon.

Az ősz az ifik hivatalos versenysorozatának évszaka (hogy ne ütközzön a három osztályban zajló felnőtt bajnokságok zömében tavaszi meccseivel), s a Steelers junior már túl van egy debreceni és egy fővárosi túrán. A jóval nagyobb rutinnal rendelkező Gladiátorstól a „kis-Acélok” kis különbségű, tisztes vereséget szenvedtek – a 16-18 éves miskolci játékosok életükben először ütköztek valódi ellenfelekkel -, majd a sokkal erősebbre taksált Budapest Wolves vendégeként kellett fejet hajtaniuk nagyarányú, de vállalható kudarc nyomán. (20-13, illetve 51-0) Közbe esett egy le nem játszott találkozó is, ahol a Nyíregyháza visszalépése nyomán könnyen jutott eddigi egyetlen győzelméhez a Steelers. A negyedik meccs most vasárnap következik, s minden esély adott a másik, immár valódi sikerhez: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei „vegyest” jelentő Szolnok Juniort kell hozzá felülmúlni.

Egy ideig úgy volt, hogy mindehhez az egyetemi focipálya nyújt otthont (a klub évek óta zömmel a Volán-pályán, néha a DVTK-stadionban játssza meccseit), méghozzá az egyesület és az oktatási intézmény között körvonalazódó együttműködés keretében, végül úgy alakult, hogy a Miskolc „hazamegy” erre az alkalomra, a játékosai által unásig ismert gyepre, a heti három-négy edzésnek helyet biztosító Szentpéteri kapui helyszínre. A rendőriskola pályája viszont olyan környezetet biztosít, amely nagyobb számú néző jelenlétét nem teszi lehetővé – „családias körben” kell hogy megküzdjenek hasonló képességűre taksált alföldi ellenfeleikkel a Steelers-ifik. Immár két meccsnyi rutinnal felvértezve. Kezdés délután 1 órakor.

További információk, valamint toborzási tudnivalók és szurkolói fórum (NFL-ről is!) a klub honlapján: www.miskolcsteelers.hu

 

Balogh Attila

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp