2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » 4Ladies Cup-Hungary 2022 – A hétvégén zajlott az év női vitorlásversenye

4Ladies Cup-Hungary 2022 – A hétvégén zajlott az év női vitorlásversenye

 

  1. július 29-31. között rendezték meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon, Csopakon.

Mi is a 4Ladies Cup-Hungary?

A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tavon és egy, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon számos, különböző típusú versenyt rendeztek, és rendeznek is, de ilyet először 2020-ban szerveztek. Ez a megmérettetés az európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, Sisi Cup, PMS Zena Regatta Horvátországban vagy a Ladies Only International Regatta Kijevben.

A verseny lényege, hogy csak azonos típusú hajókkal, csak négy, vagy öt fős, kizárólag nőkből álló csapatok versenyezhetnek. A versenyre idén 15 csapat nevezett, a résztvevők száma így rekordot döntött – a szervezők legnagyobb örömére.

A versenypálya különlegessége az a bója volt, ami GPS koordinátákat véve mint utasítást, magától a helyére áll, és további utasításig ott is marad. Ez az egyedülálló technikai megoldás, melyet Magyarországon még nem használtak, kiválóan vizsgázott. Készítője, az olasz Valentina Venturi PhD repülő mérnök, aki személyesen is jelen volt, sőt a nemzetközi csapat kormányosaként versenyzett is.

Honnan az ötlet?

Erről Sabján Annamária, a 4LadiesCup-Hungary megálmodója beszél:

“Gyerekkorom óta vitorlázom a Balatonon. A tengeren 15 éve kezdtem, és mint kapitány úgy éreztem, ‘Milyen vagány, hogy csak nőkkel indulunk el a versenyen!’. Akkor természetesen férfiak ellen vitorláztunk. Részt vettünk pár olyan versenyen is, ami csak a nőknek szólt, és éreztük, hogy annak egész más a hangulata. Ezen a versenyen azonos körülmények között, egyenlő esélyekkel, ugyanolyan hajókkal megyünk, és mérjük össze a tudásunkat. Korábban mi is Horvátországba kaptunk meghívást egy kizárólag nők számára indított vitorlásversenyre. Ezt ráadásul minden évben, stílusosan március 8-án, Nőnapon rendezik meg. Amikor a negyedik alkalommal voltunk ott, annyira megtetszett az egész miliő – ahogy fogadtak minket, a helyiek kedvessége -, hogy úgy gondoltuk, ezt meg szeretnénk mutatni más női vitorlázóknak is. Ezért elhívtunk Magyarországról még egy női csapatot. Még akkor és ott megbeszéltük egymás közt, hogy nekünk is kell egy ilyet szervezni – itthon.”

Sabján Annamária    vitorlás edző, a Penge VSE elnöke,

a 4Ladies Cup-Hungary megálmodója

 

Versenyeredményei:

Magyar Bajnok – Scholtz22 és YS3 hajóosztályban.

Magyar bajnokságokon dobogós: Cadet, 470 Scholtz22 és YS3 hajóosztályban.

Női Kalóz, Tengeri Magyar Bajnokságokon.

Európa Bajnoki 3. hely Soling hajóosztályban.

Több magyar rendezésű tengeri versenyt nyert: BCC kupa, Spirit kupa, a PMS Nőnapi
regatta kétszeres győztese, valamint a tavalyi 4 Ladies Cup győztese.

Kikkel szerveződik a verseny?

“Szervezőcsapatomban az egyik hölgy ügyvéd, másikuk rendezvényszervező. Van egy nagyvállalati menedzserünk, én pedig a vitorlázás szakmai részét viszem” – meséli Annamária.

Az idei helyszínről

  1. július 29-31. között Csopakra költöztek a hölgyek. Külön büszkeség, hogy a lebonyolítást az a Procelero Egyesület segítette, ahol a 2021-ben a tokiói olimpián finn dingiben ezüstérmet szerzett Berecz Zsombor a szakmai irányító.
   

A versenybe szálló hajókról

A 4Ladies Cup-Hungary női regatta idei hivatalos versenyhajója – a Magyar J24 Osztállyal kötött megállapodás eredményeként – ismét a J24-es, a világ legnépszerűbb One-Design hajója. Jelenleg több mint 5500 ilyen hajót tartanak nyilván a világon. Ezzel a hajószámmal a J24 a világ legnagyobb létszámú, tőkesúlyos One Design ISAF osztálya.

A J24-es spinakkeres hajó, stabilitása és könnyű kezelhetősége miatt igen kedvelt a versenyvitorlázók körében. Jellemzően 5 fős legénység kezeli, így idén is megengedett volt a 4 helyett 5 fős csapatok nevezése is.

A 4Ladies Cup-Hungary alapítói közül mindannyian rendszeresen szállnak vízre több versenyen is. Az idei 54. Kékszalagon Galla Viktória lett ezüstérmes J24-es hajóosztályban, az 53. Kékszalagon Dr. Berecz Tímea nyerte a Legjobb női csapat díját, 2020-ban pedig osztályában, az Elliott 770-ben lett aranyérmes.

A hétvége legszebb pillanatai

A strandról és a parti sétányról tökéletes kilátás nyílt a pályaversenyre. Jól áttekinthető, követhető és élvezhető volt, sokan egy pohár bor, koktél vagy üdítő mellett követték a 4Ladies Cup-Hungary-t a Code Zeroból.

Az időjárás minden arcát megmutatta, volt rekkenő hőség, nagyszeles hidegfront, szakadó eső, de emellett igazán sikeres és jó hangulatú verseny zajlott a Procelero SE előtti vízfelületen. A pénteki 3 futamot követően a szélcsend miatt parti halasztás következett. Csajos módra igazán jó beszélgetések zajlottak. Volt társasjáték és ping-pong parti, hajfonás, jóga és SUP-ozás is. Szombaton délelőtt hidegfront érkezett, és látványosan átvonult a tavon. Miután az eső elállt, a csapatok további 13 futammal gazdagították eredménylistájukat, az 5 db J24-es hajón, váltott versenyzéssel. A szél estére fokozatosan lecsökkent, így az igen intenzív nap gyönyörű naplementével és nagy meccsekkel zárult a vízen. Vasárnapra az előrejelzés alapján további futamokat terveztek a verseny rendezői, de végül csak egy futamot tett lehetővé a viharossá fokozódó szél, amit 20-25 csomós széltartományban vitorláztak meg a hölgyek. 5 csapat számára átlagpontszám került megállapításra a hiányzó futamuk eredményeként, így a versenyrendezőség minden csapatot 6 teljesített futam alapján értékelt. Az éremfutamokat a 30 csomó feletti befújások miatt a rendezők nem tartották meg, vigyázva mind a sportolók, mind a hajók biztonságára.

Aranyérmes Sándor Anna lett, aki kiváló vitorlázással vezette győzelemre csapatát, a BoaTime-ot és lett bajnoka a III. 4Ladies Cup-Hungary versenynek. Ezzel át is vehette a vándorkupát a tavalyi győztes, idei második helyezett Sabján Annamáriától. Harmadik helyen, bronzéremmel zárt a Valentina Venturi vezette nemzetközi WOBI csapat.

 

Bár a dobogóra mindig csak az érmesek állhatnak fel, mégis mindenki győztesnek érezhette magát. Voltak először indulók, akik saját várakozásaikat felülmúlva versenyeztek. Érkeztek nagy visszatérők, megmutatva, hogy számolni kell velük és stabil versenyző csapatok is, akik nélkül nem is lenne ennyire izgalmas és mozgalmas ez a hétvége.

A hölgyek nagy örömére az olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombor mind a megnyitón, mind a záróünnepségen jelen volt, sőt, az érmeket személyesen ő akasztotta a dobogósok nyakába.

Az esemény főtámogatója a Helly Hansen, a Galco Kötélgyártó Kft. és a Suggest.

Számos további partner állt a 4Ladies Cup mellé, ennek köszönhetően a hölgyek mindegyike értékes, szép, hasznos ajándékkal gazdagodott a kiváló hangulatú díjkiosztón. Igazi csajos hétvége volt és lesz jövőre is!

4Ladies Cup-Hungary 2022 – A hétvégén zajlott az év női vitorlásversenye

  1. július 29-31. között rendezték meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon, Csopakon.

Mi is a 4Ladies Cup-Hungary?

A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tavon és egy, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon számos, különböző típusú versenyt rendeztek, és rendeznek is, de ilyet először 2020-ban szerveztek. Ez a megmérettetés az európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, Sisi Cup, PMS Zena Regatta Horvátországban vagy a Ladies Only International Regatta Kijevben.

A verseny lényege, hogy csak azonos típusú hajókkal, csak négy, vagy öt fős, kizárólag nőkből álló csapatok versenyezhetnek. A versenyre idén 15 csapat nevezett, a résztvevők száma így rekordot döntött – a szervezők legnagyobb örömére.

A versenypálya különlegessége az a bója volt, ami GPS koordinátákat véve mint utasítást, magától a helyére áll, és további utasításig ott is marad. Ez az egyedülálló technikai megoldás, melyet Magyarországon még nem használtak, kiválóan vizsgázott. Készítője, az olasz Valentina Venturi PhD repülő mérnök, aki személyesen is jelen volt, sőt a nemzetközi csapat kormányosaként versenyzett is.

Honnan az ötlet?

Erről Sabján Annamária, a 4LadiesCup-Hungary megálmodója beszél:

“Gyerekkorom óta vitorlázom a Balatonon. A tengeren 15 éve kezdtem, és mint kapitány úgy éreztem, ‘Milyen vagány, hogy csak nőkkel indulunk el a versenyen!’. Akkor természetesen férfiak ellen vitorláztunk. Részt vettünk pár olyan versenyen is, ami csak a nőknek szólt, és éreztük, hogy annak egész más a hangulata. Ezen a versenyen azonos körülmények között, egyenlő esélyekkel, ugyanolyan hajókkal megyünk, és mérjük össze a tudásunkat. Korábban mi is Horvátországba kaptunk meghívást egy kizárólag nők számára indított vitorlásversenyre. Ezt ráadásul minden évben, stílusosan március 8-án, Nőnapon rendezik meg. Amikor a negyedik alkalommal voltunk ott, annyira megtetszett az egész miliő – ahogy fogadtak minket, a helyiek kedvessége -, hogy úgy gondoltuk, ezt meg szeretnénk mutatni más női vitorlázóknak is. Ezért elhívtunk Magyarországról még egy női csapatot. Még akkor és ott megbeszéltük egymás közt, hogy nekünk is kell egy ilyet szervezni – itthon.”

Sabján Annamária    vitorlás edző, a Penge VSE elnöke,

a 4Ladies Cup-Hungary megálmodója

 

Versenyeredményei:

Magyar Bajnok – Scholtz22 és YS3 hajóosztályban.

Magyar bajnokságokon dobogós: Cadet, 470 Scholtz22 és YS3 hajóosztályban.

Női Kalóz, Tengeri Magyar Bajnokságokon.

Európa Bajnoki 3. hely Soling hajóosztályban.

Több magyar rendezésű tengeri versenyt nyert: BCC kupa, Spirit kupa, a PMS Nőnapi
regatta kétszeres győztese, valamint a tavalyi 4 Ladies Cup győztese.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…